Módosította költségvetését Barót tanácsa a kedd délután tartott ülésén. Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondta: akár saját hatáskörben is dönthetett volna, de egyrészt azt tartotta szem előtt, hogy a választott képviselőknek tudomása legyen a pénzmozgásokról, másrészt – mivel novemberben csak rendkívüli volt – a rendes ülést is „le akarta tudni.”
Bevételezték a megyei tanácstól visszaosztott ötezer lejt, majd a beruházási lista egyes tételeire félretett, de el nem költött összegeket egyesítették. A közel 140 ezer lejből tizenötezret a kampusz építőjének kell még kifizetniük, a többit a bodosi, bibarcfalvi, felsőrákosi és a köpeci kultúrotthonok felújítására szánták, de jutott némi pénz a beteggondozók ellátmányának növelésére is. Sikeresen pályáztak a megyei tanácsnál, így a kultúrotthonok – egyenként negyvenezer lejes – javításának csak a felét, azaz összesen nyolcvanezer lejt kell kifizetniük. Hasonló összeget költenek önköltségként a kórház mosodájának felújítására is. A polgármester elmondta: kórházi szemléje alkalmával szembesült azzal, hogy a mosógépek igencsak elavultak, ezért javasolja, az új esztendőben saját forrásból vásároljanak legalább egy új gépet.
Ülés közben érkezett az az átirat, amelyben értesítették a hivatalt, hogy a tanügyi dolgozók fizetésére 360 ezer lej, „egyéb költségekre” pedig 400 ezer lej érkezett. Miután a tanácsosok úgy döntöttek, ezen tételek bevételezésével nem várnak a decemberi ülésig, helyben megteszik, Pál-Szilágyi Zoltán szakbizottsági elnök javaslatára – mint fogalmazott: „úgy teszünk, mintha az átiratot már egy órája megkaptuk volna, s a bizottság megtárgyalta volna” – a jelenlevők teljes egyetértésében úgy is cselekedtek. Nagy István független tanácstag kérdésére, hogy a nem célirányosan érkezett pénzt mire szánja, a városvezető azt válaszolta, az idén még nem költené el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.