Máris éreztette hatását az első kimondottan hideg éjszaka Sepsiszentgyörgyön, vasárnap este az éjjeli menedékhely ágyainak jelentős részét elfoglalták a rászorulók. A menedéket működtető Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetének illetékesei szerint a déli melegedőt is sokan igénybe vették. Páran ugyanakkor még mindig a kint maradás mellett döntenek.
Mínusz tíz fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála vasárnapról hétfőre virradóra Háromszéken, a meteorológusok jelzése szerint vidékünkön volt a leghidegebb éjszaka. Székely Róbert, a szervezet képviselője érdeklődésünkre elmondta: noha eddig is többen választották az éjjeli menedéket, hiszen már voltak előzőleg is hidegebb éjszakák, most viszont 37-re ugrott azok száma, akik a Csíki negyedi, Sing-Sing néven ismert tömbházban kialakított menhelyre bevonultak, közöttük öt nő. Székely Róbert szerint jó hír, hogy ez alkalommal csak ketten érkeztek ittasan – ők a szabályzat szerint nem kaphatnak fekvőhelyet, egy széken tölthetik az éjszakát. Tegnap késő délután közel húszan vonultak be, illetve este nyolctól várták az újabb érkezőket.
A szervezet továbbra is figyelemmel kíséri azokat, akik különböző okok miatt nem hajlandóak bevonulni a menedékhelyre, és a város bizonyos pontjain, használaton kívüli épületekben, hidak alatt élnek. A szeretetszolgálat illetékesei négy személyről tudnak biztosan (ez számottevő változás az előző évekhez képest, amikor tíz felett volt ez a szám), ketten – egy nő és egy láttássérült férfi – együtt élnek, és a nő, aki a férfit gondozza, nem hajlandó beleegyezni abba, hogy bevonuljanak. Ők a vasútállomás közelében, egy volt transzformátorházban tengődnek. Az okoz nehézséget a segítőknek, hogy kényszeríteni nem lehet őket semmire, pedig a szervezet képviselői szerint a férfi látásproblémái miatt akár komolyabb egészségügyi ellátásban is részesülhetne. Székely Róbert ugyanakkor úgy tudja, a három hetei fiatal (kiskorúak) közül talán egy van még az utcán, a kisebbekről a gyermekjogvédelmi igazgatóság már gondoskodott. A három fiatal évekig az Építők úti vasúti híd alatt tanyázott, a szabad ég alatt. Hazamenni nem akartak, mivel állításuk szerint az ottani körülmények sem voltak sokkal jobbak. A szervezet munkatársai minden évben felkeresték őket, miként a többi hajléktalant is, akiknek meleg teát és ennivalót visznek. Székely Róbert szerint idén is hamarosan elindulnak, heti két alkalommal járják körbe az ismert helyeket. Az elmúlt hetekben egyébként szintén a gyermekjogvédelmi igazgatóságon keresztül újabb három hetei gyereket sikerült elhelyezni. Ők az Olt-híd alatt húzták meg magukat.
A menhely szolgáltatásait tavaly bővítették, déli melegedőt hoztak létre, amelyet 12 és 14 óra között vehetnek igénybe a rászorulók. Tegnap már több mint tízen éltek a lehetőséggel.
Mint azt már korábban jeleztük, a menhelyre a rászorulók 18 órától vonulhatnak be, a nők és férfiak külön kapnak szállást, illetve tisztálkodási lehetőségük is van, valamint meleg ételt kapnak. A szállást reggel nyolcig vehetik igénybe, és be kell tartaniuk a szigorú szabályokat, így például ittasan nem fogadják őket, és bent sem fogyaszthatnak szeszes italokat, ellenkező esetben legtöbb egy széket kapnak, amelyen meghúzhatják magukat, de a többi szolgáltatást nem vehetik igénybe.
A megyei sürgősségi kórházban mindössze egy személy kérte vasárnap, hogy éjszakára a sürgősségre fogadják be, majd pár óra múlva távozott, és nem kellett ellátni fagy okozta sérülések miatt. Az előző években akár öten-hatan is a kórházhoz fordultak – többen visszatérőként –, hogy átvészeljék a hideg éjszakákat.