Akkor még nem gondoltam, mennyire igazam lesz! Elfelejtettem, hogy kampányidőben vagyunk, és az illetékesek mindent megtesznek majd egypár választópolgár ,,elszédítéséért".
Mert milyen jó ürügy a sepsiszentgyörgyi sportnapok! Bátran lehet fő- és altámogatóként feszíteni, sörfesztiválokat meg rockkoncertet szervezni, és nagy dübörgéssel, füstös illatokkal csalogatni a naiv választókat. Minden egy csomagban: sport, társadalmi élet, szórakozás, kultúra, nevelés, ellátás stb. Minden, amit Mi, az egyszerű állampolgárok megálmodtunk.
Szombaton — a sportnapok keretében — zajlott az élet. Mindennemű mérkőzések, fogatverseny, szabadtéri játékok, nem hiányoztak a sörössátrak, a flekkensütés, itt-ott kampányreklámokkal fűszerezve. Tódult a tömeg, jöttek-mentek a különböző korosztályú emberek, a szurkolást egy falat rostonsülttel, egy kupa sörrel nyomtatták, és közben a jelöltek reklámszövegeit olvasgatták. Ha eddig nem tudták, most már tudják, hogy ki a fényes jövő szószólója. És eljött az est fénypontja: a rockkoncert! A ,,kultúra" e hőn várt megnyilatkozása megdobogtatta a szíveket, felszította az elmét, megrezegtette az ablakokat, hiszen hivatott volt minél több választópolgárt odacsalogatni. Ehhez társult a részegek hamis ordítozása és a kutyák vonítása is. Szép kis hangkavalkád! Mindezt pedig éjfél után is! Mondhatom, a nyugdíjasnak, munkásembernek egy hét legürcölt munka után már csak ez hiányzott! Dübörgő dobszó közepette pihenni hét végén.
Szerény érdeklődésünkre — nem lehetne-e egy fokkal csendesebben mulatni? — vállvonogatás volt a válasz: engedély van a polgármesteri hivatal illetékeseitől, nincs megszabva a hangerő. Ezt a rendőrség is megerősítette. Így hát a sátrak alatt néhány dülöngélőnek és asztalon alvónak folytatódott a mulatság, dübörögtek a dobok, az ablakok, az ifjúságnak pedig szolgált a jó példa: íme, így kell kulturált módon szórakozni!
A környéken lakó dolgozó ember és gyermek pedig mehet karikás szemmel munkába, iskolába, majd június elsején választani: most már tudjuk, kire kell szavaznunk, ki az, aki csupa ,,humanizmusból" és ,,önzetlenségből" biztonságos jövőt ígér Nekünk.
Vay Enikő
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.