Olvashattuk Szépreményű Iksz Ipszilon (polgármesterjelölt) saját megrendelésére készült közvélemény-kutatásának eredményét. Írva és remegő ajakkal kimondva: 49,37 százalékos népszerűség! Abbizonyisten!! Hát ez nagyon szép (lenne), de az a gyanúm, hogy a munkálat nem volt kellőképpen (már a legelején)... megfizetve. Mert igazán kikerekíthették volna azt a végeredményt legalább 50,1-re. De: ne szóljunk bele a Nagyok (matematikusok, politikusok) kártyajátékába!
Inkább elmesélek önöknek egy sokkal érdekesebb esetet a statisztikai kutatásról. Kovásznán történt úgy húsz-huszonöt évvel ezelőtt egy nőgyógyászati konferencián, ahol leginkább férfiak voltak az előadók. (Mert a férfiak az igazi szakértők futballban, politikában és nőügyekben.) Nos, ilyenkor elkerülhetetlen, hogy a t. konferencia a szexológia területére is be ne tévelyedjen. Pódiumra is állt egy Szigorú Dr. Professzor Úr. Statisztikai kutatásainak tükrében a romániai lakosság szexuális szokásait fejtegette. Azzal kezdé, hogy ezt a témát csakis társadalmi kategóriák szerint lehet kielemezni. Na, ez okos mondat volt!
A múltbéli kovásznai konferencián végéhez közeledett az előadás. Szunyókált majdnem mindenki. A Szigorú Dr. Professzor végre matematikai alapossággal összegezte az elmondottakat. Summa summarum: Romániában páronként és hetente 2,43 (szexuális) kapcsolat szokott bekövetkezni.
...Hát ennek hallatán megébredt mindenki! A terem egyik sarkában felcsilingelt (pianissimo) egy női nevetés. A túlsó oldalon felbuffogott (fortissimo) egy férfias basszus. Pillanatok alatt polifóniában mulatott mindenki. Nemsokára az ide-oda hullámzó röhögés akkorára dagadt, hogy ablakok zörögtek, falak repedeztek, a csillárok is majdhogynem a fejünkbe estek.
Azóta, ha közvélemény-kutatás kerül elém, ,,mindenekfelett" jóízű nevetésbe kezdek. Mert a statisztika tiszteletre méltó matematikai tudomány, de csakis szakértői kezekben. Életre szóló dilemma (derű tárgya) maradt mindannyiunknak, hogy azt a 0,43 többletet hetente kik, hogyan és milyen eszközökkel tudták kivitelezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.