Habár még június közepéig is lehet burgonyát ültetni, az eddig bejegyzett krumpliföldek nagysága jelentős visszaesést mutat a tavalyhoz képest. A szakigazgatóság összesített adatai szerint ugyanis eddig csupán 12 500 hektárba került ,,székely kenyér", ami alig több a tavalyi terület felénél.
Az óriási méreteket öltött ,,pityókamizéria", vagyis az a tény, hogy több tízezer tonna termény a gazdák nyakán maradt, már eleve óvatos becslésre intette a szakembereket. Ha a vetésterület tavaly húszezer hektárra rúgott, idén több mint két és fél ezer hektárral kevesebbel számoltak. De miként a legutóbbi összesítés mutatja, még e kevésnek is alig a háromnegyedébe került vetőgumó. Pedig március utolsó hetében a szorgalmasabb gazdák már elültették a krumplit, az ültetési időszakból pedig alig két-három hét maradt hátra.
Valamivel jobban áll a másik jelentős tavaszi kapás kultúránk. A tavalyi léptéket tartva közel háromezer hektár cukorrépával számolnak, eddig 2400 hektárba vetettek magot, s ugyanennyire kötöttek szerződést is. A tavaszi kultúrák vetése összességében egyébként mintegy nyolcvan százalékban fejeződött be, Háromszéken eddig 33 000 hektárba került szaporítóanyag.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.