Két súlyos balesetről közölt adatokat a Kovászna megyei rendőrség. Kedd reggel Kovászna és Páké között frontálisan ütközött két személygépkocsi. A kivizsgálásból kiderült, egyik vezetője, egy 41 éves férfi elaludt a kormánynál, így az autó átment a másik sávra, és nekiment a szabályosan közlekedő másik gépkocsinak.
Az ütközés folytán a vétkes vezető súlyosan sérült, a másik, valamint utasa, egy 23 éves fiatalember könnyebb sérüléseket szenvedett. A következő baleset este történt Csernátonban. Egy személygépkocsi vezetője nem alkalmazkodott az útviszonyokhoz, és egy veszélyes kanyarban a nedves útfelületen megcsúszva átkerült a felezővonalon, ahol frontálisan ütközött egy utánfutót vontató nehézgépjárművel. A személygépkocsi vezetője, valamint az első ülésen utazó tízéves kislány súlyosan sérült. A rendőrség ajánlja, téli útviszonyok között óvatosan vezessünk, lehetőleg motorféket használjunk, ne változtassunk hirtelen útirányt, tartsunk megfelelő követési távolságot, ne bocsátkozzunk bizonytalan előzésekbe, és mindenekelőtt használjunk téli gumiabroncsot. Óvatosságra intik a gyalogosokat is, leginkább azokat, akik járda híján az út szélén kénytelenek közlekedni, főleg sötétben. Ez esetben ajánlatos fényvisszaverő elemekkel ellátott ruházatot hordani, és lehetőleg lámpát használni. Múlt csütörtök este halálos baleset történt Kézdivásárhely és Torja között. Egy személygépkocsi elgázolt egy sötét öltözetben levő, az út jobb oldalán közlekedő gyalogost, aki belehalt sérüléseibe. Ez esetben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytatják a kivizsgálást. (sz.)