A szék
A szobában van a szék.
Nem mondom, hogy csodaszép.
Vén a támla, lóg a karfa,
mintha volna gyönge mancsa.
Az igaz, míg kicsi voltam,
ha nem látták, ráugortam,
a karfáján lovagoltam,
de akkor még buta voltam.
Most sajnálom, ha morog,
nyikorog és nyiszorog –
Olyan, mint egy barnamedve,
főleg este, főleg este.

Az ágy
A szobában van az ágy,
és az ágyban van az álom.
Párna úszik nagy folyón,
máris túl van hét határon.
De ez mégsem uszoda:
lombokból a kupola.
És a lombos kupolában
hét majom, hét majom
ugrál fenn az ágakon,
lomb között, gally hegyén,
úgy cikáznak, mint a fény.
Aztán hosszú karjukon
lógnak – hét arany majom! –,
mintha hét kövér füge
lóbálózna fönn az ágon –
de ne hidd el, ez csak álom.

A szekrény
A szobában van a szekrény,
mint a vár, mint a vár!
Rajta széles, régi zár.
Bent magasra tornyosodva
félsötétben polca, odva
mindent, mindent rejteget!
Rémeket? Ingeket!
Ingek csücske, mint a zászló,
minden reggel integet.
Egyszer belebujt a macska,
cirmos macska, szép, komoly,
ült bent, mint egy vén bagoly;
irigyeltük, kizavartuk
mérgesen,
hogy mer ő a várba ülni,
szemtelen, szemtelen!

A lámpa
A szobában van a lámpa,
hogy ragyog, hogy ragyog!
Mert a lámpák boldogok.
Mintha mindig mondaná:
villogok, villogok!
Rokonaim odakint a
csillagok.
És?
És mi van még a szobában?
Hát a fal, hát a fal!
Visszaüt, de eltakar.
Úgy vesz széles tenyerébe,
mint a cinkét tartja fészke,
de a cinke ül maga,
nincsen neki ablaka;
én kinézek a szobából,
mint a pásztor a subából
nézdegél.
Az se baj, ha fúj a szél,
fúj a szél.