Magyarország első ellenfele az Ambros Martín által irányított Románia volt a svédországi női kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjében, ahol a magyar kézilabdázók nyolcgólos (29–21) vereséget szenvedtek. Görbiczék részéről számtalan ziccer kimaradt, a védekezés is hagyott némi kívánni valót maga után, ezzel ellentétben a világbajnoki bronzérmes románok kiválóan játszottak és remekül lőttek, főleg a mérkőzés legjobbja, a 10 gólig jutó Cristina Neagu volt elemében.
A románok már a félidőben hatgólos előnyt építettek ki (15–9), ennek fényében pedig nem volt meglepő, hogy a végén Románia örülhetett, illetve az is kiderült, hogy a Kim Rasmussen által irányított kézilabdázók már biztosan nem juthatnak a legjobb négy közé, hiszen Norvégia 22–20 arányban legyőzte Dániát. A csoport harmadik mérkőzésén Oroszország két góllal diadalmaskodott Csehország felett. A magyar lányok ma este Norvégia ellen folytatják középdöntős szereplésüket, szerdán Oroszország ellen lépnek pályára. Románia ma este Csehország, szerdán pedig Dánia ellen játszik.
Eredmények, középdöntő, 2. csoport: Magyarország–Románia 21–29, Csehország–Oroszország 24–26, Dánia–Norvégia 20–22.
A 2. középdöntős csoport állása: 1. Norvégia 6 pont, 2. Románia (72–61) 4, 3. Dánia (76–70) 4, 4. Csehország (80–81) 2, 5. Oroszország (64–69) 2, 6. Magyarország (62–79) 0. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.