Szentmártoni Jánost választotta újra elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén. Az író, költő egyedüli jelöltként indult a tisztségért, amelyet az előző két ciklusban is betöltött, a József Attila-díjas alkotó 2010 óta vezeti a Magyar Írószövetséget.
Az újramegválasztott elnök kijelentette, hogy az elkövetkező időszakban a legfontosabb feladat a Magyar Írószövetség jövőképének, szerepének megfogalmazása lesz. Hozzátette: az elkövetkező három évben ez egyrészt gyakorlati, másrészt eszmei kérdésekből fog állni. Elismerte, hogy egy kilencszáz fős szervezetben nem tetszhet mindenkinek az, ahogy a vezetőség végzi a munkáját, de ezzel számolnia kell mindenkinek, aki vezetői szerepet vállal. Mint fogalmazott, eddig is igyekezett bizonyítani munkájával, hogy nem árkokat ástak kollégáival, hanem éppen hogy hidakat építettek táborok, nemzedékek, vélemények között. Hozzátette: „Így igyekszünk az elkövetkező három évben is ennek szellemében cselekedni, hogy azokat is szolgájuk, akik nem ránk szavaztak.”
A tisztújító közgyűlésen a Magyar Írószövetség választmánya újra megválasztotta a hattagú elnökségbe Vasy Gézát, Erőss Kingát, Fekete Vincét, Mezey Katalint, Dobozi Esztert és Csender Leventét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.