Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség aggodalmát fejezte ki az utóbbi időben Ukrajnában tapasztalható kisebbségellenes megnyilvánulások miatt.
A szervezet negatív példaként említi, hogy a megvalósításában elszabotált nyelvtörvényt bizonyos ukrajnai politikai körök az alkotmánybíróság útján szeretnék teljesen megsemmisíteni, ahelyett, hogy biztosítanák azokat a jogokat, amelyeket az Ukrajna által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája biztosít számunkra. Hasonlóan felháborítja a magyar szervezetet, hogy megítélése szerint a kárpátaljai magyarok elemi jogait sértené hatályba lépése esetén az oktatásról szóló törvénytervezet, amelynek legsúlyosabb következménye a nemzetiségi oktatási rendszer kivégzése lenne. Aggodalomra ad okot, hogy az ukrán nyelvű központi és kárpátaljai sajtóorgánumokban ismét megszaporodtak a magyarellenes kirohanások, amelyekben minden alap nélkül államellenes tevékenységgel vádolják a magyar közösséget, s ezek a kirohanások mind gyakrabban vezetnek a magyarságot sértő cselekedetekhez. A magyar szervezetet és a kárpátaljai magyarságot nyugtalanítja a tervezett ukrajnai közigazgatási reform is, amely a jelek szerint nem kívánja figyelembe venni a nemzetiségi közösségek elemi érdekeit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.