A hagyományhoz híven a Diakónia Keresztény Alapítvány háromszéki fiókja idén is három helyszínen szervez karácsonyi ünnepséget az általuk működtetett rendszerben gondozott idősek és betegek számára. Rétyen csütörtökön került sor az eseményre, korábban Gelencén, a héten Baróton lesz hasonló rendezvény.
Rétyre a községi sportcsarnokba nemcsak helyből, hanem számos Sepsiszentgyörgy környéki településről is érkeztek vendégek, ápoltak, betegek, velük hozzátartozóik, gondozóik. Tóth Anna, a Diakónia igazgatója megnyitóbeszédében elmondta: a rétyiek régóta kérik, hogy településükön is szervezzenek ünnepséget, most eleget tettek óhajuknak.
Áhítattal kezdődött az ünnep, Deák Botond helyi lelkész szólt az egybegyűltekhez. Beszédében Isten örök szeretetét domborította ki, megjegyezve: advent időszakában a figyelmet arra csiszojuk, hogy a szeretet ünnepére utaló dolgokat lássunk mindennapi életünkben. Fohászában külön kitért arra az árkosi fiatal anyára, akit nemrég műtöttek, akinek édesanyja kérte, sorsát ismerje meg a közösség, és akiért együtt imádkoztak a jelenlévők.
A lelkész áldása után Dombora Lehel, Réty polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Az önkormányzat nevében mondta el, máskor is szívesen fogadják a hasonló rendezvényeket, bármilyen kérésnek eleget tesznek. A fiataloknak külön üzent: legalább az ünnepek idején lazítsanak, törődjenek többet szeretteikkel, időseikkel.
Makkai Péter lelkész, a Diakónia programvezetője a tízparancsolat ötödik tételére alapozta beszédét: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad. A mai világra vetítve így fogalmazott: ezt a földet nekünk adta Isten, ha elveszítjük, azért lesz, mert nem tiszteltük szüleinket, időseinket. A jövő azoké, akik az időseket, betegeket szeretik, gondozzák, ápolni tudják és akarják – figyelmeztetett.
A jelenlévőknek énekes műsorral kedveskedtek a református nőszövetség tagjai és az Antos János Általános Iskola tanulói. Az I. és III. osztályosokból álló csapat – felkészítőjük Konnáth Kinga és Kovács Gabriella tanítónő – a decemberi egyházi ünnepeket, népi szokásokat mutatta be verssel, énekkel, mondókákkal, gyertyás tánccal. Mosolyt csaltak az idősek arcára, sokukban felelevenedtek a fiatalkorukban még tartott szokások.
A diákok előadásuk végén mindenkit megleptek az iskola tanulói által készített, személyre szóló színes képeslappal, majd gyertyájukkal meggyújtották a nézőknek szétosztott mécseseket – képletesen így lobbantva szeretetet a szívekben. A szervezők édességgel köszönték meg a fellépést, majd a jelenlévőket illatos szappanokkal lepték meg. Az ünnep szeretetvendégséggel ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.