1921. december 14-én vette kezdetét a három napig tartó soproni népszavazás, amely során a nyugat-magyarországi város és a környező nyolc falu lakosságának döntő többsége Magyarország fennhatóságát választotta Ausztriáéval szemben.

Az 1919. szeptember 10-i saint-germaini békeszerződésben, majd a Magyarországgal kötött trianoni békeszerződésben Ausztriának ítélték oda a mai Burgenlandot – akkor még Sopronnal együtt. Sopron, Felsőőr vagy Kismarton látszólag ugyanúgy elveszett, mint korábban Kolozsvár, Kassa vagy Pozsony, ám egy jelentős eltérés mégis akadt: a szerződéskötés pillanatában a nyugat-magyarországi területek a Nemzeti Hadsereg ellenőrzése alatt álltak, így Budapestnek lehetősége nyílt a kiürítés elodázására, amit a Bethlen-kormány végül a Baranyában és Bácsban állomásozó délszláv csapatok kivonásától tett függővé. Miután erre csupán 1921 nyarán került sor, hosszú ideig Nyugat-Magyarország státusa is bizonytalan maradt, ami kiváló lehetőséget biztosított az 1918–19 során szerveződő katonai különítmények – például a Prónay Pál és Héjjas Iván vezette Rongyos Gárda – számára a továbbélésre: a nyugati határszélen számottevő osztrák haderő hiányában esély nyílhatott a trianoni döntés megváltoztatására.
A közelgő vihart már a Francia Kiss Mihály vezette, 1921. júliusi akció előrejelezte, amely során a Rongyos Gárda különítményesei kifosztották a fölöstömi katonai raktárt, és sikeresen felfegyverezték magukat. Egy hónappal később a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság teljesítette a Bethlen-kormány által szabott feltételeket, és az antant hatalmak felszólították Magyarországot az Ausztriának ítélt területek átadására. A Nemzeti Hadsereg a nyár végére ki is ürítette Burgenland túlnyomó részét, augusztus 28-án azonban Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy és gróf Sigray Antal kormánybiztos megtagadta Sopron és a környező falvak osztrák kézre bocsátását, a Francia Kiss Mihály vezette felkelők pedig Ágfalvánál vissza­verték a város felé igyekvő köztársasági csendőrosztagot.
Ezzel az összecsapással vette kezdetét a másfél hónapig tartó nyugat-magyarországi felkelés, amely során a Rongyos Gárda különítményesei a történelmi országhatáron kívülre szorították az osztrák csendőröket, és október elején Felsőőrön kikiáltották a független Lajtabánságot. Bethlen István kormánya hivatalosan ellenezte Prónayék akcióit, a gyakorlatban azonban a helyszínre küldött katonatisztek – például Gömbös Gyula – hathatós támogatást nyújtottak a felkelők számára, és a nagyhatalmak beavatkozása érdekében igyekeztek elnyújtani a nyugat-magyarországi krízist. Október elején Olaszország közvetítőnek ajánlkozott a két ország konfliktusában, és Velencében tárgyalóasztalhoz ültette a feleket.
A háromnapos konferencián a Bethlen István miniszterelnök és Bánffy Miklós külügyminiszter vezette magyar delegáció elérte, hogy Sopronban és a város vonzáskörzetében fekvő további nyolc faluban – Ágfalva, Nagycenk, Kópháza, Sopronbánfalva, Balf, Fertőrákos, Harka, Fertőboz – népszavazáson döntsenek a hovatartozás kérdéséről. Ezért cserében a magyar kormány kötelezettséget vállalt a felkelők lefegyverzésére és a szóban forgó területek kiürítésére, ahol nyolc nappal az evakuálás után kerülhetett sor a szavazásra. E feltételek teljesítése másfél hónapos késést szenvedett, ugyanis 1921 októberében IV. Károly (ur. 1916–1918) másodszor is visszatért Magyarországra, és újabb kísérletet tett trónja visszaszerzésére.
E közjáték szerencsére nem veszélyeztette a velencei konferencián elért sikereket. A november 23-án kiadott Népszavazási Szabályzat rendelkezései ellenére a sorsdöntő népszavazás nem maradt mentes a visszaélésektől, ám a voksolás végül rendezett körülmények között zajlott le.
Az eredményeket december 17-én hirdették ki: a népszavazáson 15 304 fő a Magyarországhoz, 8227 fő az Ausztriához való csatlakozásra voksolt. A diadalban kulcsszerepet játszott, hogy a város polgársága 72 százalékos arányban a magyar impérium mellett szavazott. Ez azt jelenti, hogy a német anyanyelvű lakosság jelentős része is a maradást választotta, tehát az 1922-ben adományozott „civitas fidelissima” (leghűségesebb város) cím kétszeresen is megillette Sopront.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)