Ismét a helyi alárendelt intézmények mellőzésével döntött a munkaügyi szaktárca: ezúttal a december 3-ától bevezetett, a munkaerő-vándorlást ösztönző egyik intézkedésének területi alkalmazásáról. A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség illetékesei szerint az alkalmazásra kijelölt háromszéki települések egy részében esélytelen, hogy a program hatásos legyen, egyszerűen azért, mert nincs munkanélküliség.
Kelemen Tibor, az ügynökség vezetője tegnap ismertette, hogy a minisztérium honlapján megjelent azon települések lajstroma, ahol alkalmazni lehet azt a támogatási rendszert, mely révén a munkavállalók, akik hajlandóak a lakhelyüktől legkevesebb ötven kilométerre munkába lépni és elköltözni, jelentős anyagi ösztönzést kaphatnak. A december 3-án bevezetett intézkedés értelmében, ha az illető egyedül változtat lakhelyet, 12 500 lej egyszeri juttatásra jogosult, ha a családját is viszi magával, az összeg 15 500 lej lehet.
Kelemen Tibor szerint HáromszékrÅ‘l tizennégy község került fel a listára: Bacon, Barátos, Bardoc, Bölön, Bereck, Dálnok, ElÅ‘patak, Esztelnek, Gelence, Hidvég, Maksa, Nagyborosnyó, Ozsdola, Zágon. A gond az, hogy az ügynökség adatai szerint ElÅ‘patak, Bacon és Hidvég, de akár Nagyborosnyó esetében indokolt, hogy munkaerÅ‘t vonzzanak oda, illetve a helyieknek esetleg megadják a lehetÅ‘séget, hogy máshol próbáljanak boldogulni, és a kezdéshez segÃtségük is legyen, viszont több község esetében egyszerűen értelmetlen egy ilyen intézkedés. Kelemen szerint Dálnokon, Esztelneken, Gelencén vagy Zágonban a munkanélküliségi arány elhanyagolható, illetve nem világos, milyen munkahelyeket lehetne létrehozni. A lajstrom másik nagy hiányossága, hogy egyetlen város sem szerepel rajta, mÃg például Barót (és a hozzárendelt települések) vagy Bodzaforduló, de akár Kovászna esetében is alkalmazható lehetne a támogatás. Az igazgató úgy látja, az történt, hogy minden egyeztetés nélkül eldöntötték odafent, miként kell eljárni, és úgy tűnik, az adatokat csak felületesen kezelték.
Kelemen Tibor arról is beszámolt, hogy az intézkedéseket (a lakhely-változtatási támogatás mellett az ingázásra vonatkozót is) várhatóan jövőre is fenntartja a szaktárca, mivel a pénzügyi keret megvan rá, jelentős része ugyanis uniós forrásokból jön.