A baróti kórház laboratóriuma újabb négy esztendőre megszerezte az akkreditációt. Az intézményvezetők állítása szerint a kórházi laborok körében megyeszinten unikumnak számító teljesítmény sokat jelent a kistérség lakóinak: évente mintegy hetvenezer hematológiai, urológiai, biokémiai, immunológiai, mikrobiológiai, hemosztázis- és tumormarker-vizsgálatot végeznek az egészségügyi pénztár hozzájárulásával.
Az akkreditálás meghosszabbítása elsősorban Máthé Viola vegyészmérnök érdeme, aki az új európai minőségbiztosítási szabvány szerint újraírta a több ezer oldalas dokumentációt, amelybe az időközben bevezetett, sürgősségi helyzeteket és rizikófaktorokat is magában foglaló informatikai rendszert is belefoglalta.
Az akkreditálás folyamata tavaly tavasszal kezdődött, ősszel bizottság értékelt a helyszínen, az ideiglenes tanúsítványt idén februárban kapták meg, majd augusztus utolsó napjaiban újabb felülvizsgálaton kellett átesniük ahhoz, hogy november 4-én kézhez kapják az új, 2020-ig szólót.
„Rengeteg aprónak tűnő részletet kértek, több szempontból vizsgálták, eleget tettünk-e az előírásoknak, méréseink alaposak-e. Mindezt nem bántam, mert a mi és a betegek érdekét is szolgálja, ha pontosan dolgozunk, eredményeink kifogástalanok, hiszen a diagnózis felállításának legalább nyolcvan százalékát adják a laboratóriumi eredmények, azaz emberéletek múlhatnak munkánkon. Sikerünkben meghatározó szerepet játszott az is, hogy felszereléseink modernek – a legfiatalabb alig kétesztendős, de a legrégebbi sincs még hét –, illetve az, hogy a kórháznak sikerült megtartania szakembereit – jelenleg szakorvosunk, biológusunk és laborasszisztensünk is van, jómagam pedig vegyészmérnökként dolgozom –, s van elég pénzünk a fogyóeszközök és reagensek folyamatos beszerzésére is” – mondotta Máthé Viola.
Kollégája teljesítményéről Dénes Mária Magdolna igazgató is elismerően nyilatkozott: nemcsak megkapni, de megtartani sem volt egyszerű a minőségi tanúsítványt, amihez Máthé Viola kitartó, sokszor túlórát követelő munkájára volt szükség. „Erdővidék nem Kolozsvár vagy Bukarest, ahol a nyugdíjasok közül is többen megengedhetik maguknak, hogy fizessenek a vizsgálatokért, ezért kifejezetten örvendek, hogy az akkreditálás révén mi szinte mindenki számára egész hónapban biztosíthatjuk a térítéses laborvizsgálatokat” – mondotta.
Erdővidék első számú egészségügyi intézményét a nagy beruházások elkerülték az utóbbi években, de kisebbekből akadt több is. A helyi és a megyei tanács támogatásával nemrég újították fel a mosodát – kicserélték a padlózatot és a nyílászárókat, valamint újracsempézték – és a gyermekosztály tetőszerkezetére is gondot fordítottak. A közeljövőben is lesz újdonság a kórház háza táján: a napokban Baróton tartózkodó hollandiai segítőik, a Vision Baraolt Egyesület tagjai a konyhát mérik fel, hogy nekifoghassanak annak a pályázatnak, amely nyomán EU-s követelményeket is teljesítve szerelnék azt fel; Lázár-Kiss Barna András polgármestertől pedig ígéretet kaptak, hogy tavasszal legalább egy új mosógépet is beszereznek.