Tegnap délután tartotta a Máltai Szeretetszolgálat az idősek karácsonyát Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. Puskás Mária lelki vezető köszöntötte a résztvevőket, majd a szeretetszolgálat legkisebb gyerekeiből álló Sasi csoport műsora és a Kincskeresők Néptáncegyüttes fellépése következett, az est végén pedig süteményeket és ajándékcsomagokat kaptak a résztvevők.
Egy férfi ment az úton, és ugrabugrált örömében – mesélte Puskás Mária –, rácsodálkozott a járdára, a fákra, az épületekre, örült mindennek, ami elébe került. Nem volt fiatal, és azt gondolták róla, hogy biztos, valami baj van vele, de akkor megszólalt a hölgy, aki vele volt, és elmondta, hogy azért örül a férje, mert vak volt, és most lát, éppen a kórházból jönnek, ahol megműtötték. Ezzel a történettel próbálta felhívni a résztvevők figyelmét a lelki vezető, hogy vegyük észre azokat a hétköznapi csodákat, amelyeket azért kaptunk, hogy örülni tudjunk az életnek. A virágok, a fák, minden mosoly és kézfogás örömforrás lehet, a karácsony pedig jó alkalom arra, hogy elfelejtsük a gondokat, fájdalmakat, és örülni tudjunk annak, hogy a magányban sem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van, és amíg élünk, mindig velünk marad – mondta Puskás Mária.
A Máltai Szeretetszolgálat legkisebb gyerekeinek műsorában ismerős és ismeretlen karácsonyi dalok és versek örvendeztették meg a jelenlévőket, közöttük Pál apostol egyik leghíresebb költeménye, a szeretet himnusza is elhangzott. A Sasi csoport műsora után a Kincskeresők Néptáncegyüttes előadása következett, amelynek színvonala elsősorban a táncosokat betanító Tőkés Editet és Zsoltot dicséri, de Erőss Réka énekes is feltétlenül említést érdemel. A korábban Százlábú Néptáncegyüttesként ismert csapat 2014 októberétől működik a Kónya Ádám Művelődési Házban.
A műsor végén az idősek részéről Lukács Etelka nyugdíjas tanítónő versbe foglalt köszönete következett, majd minden résztvevő kapott egy-egy doboz süteményt ünnepi üdvözlőlappal, kifelé menet pedig, az előtérben felállított karácsonyfa mellett újabb ajándékcsomagokat vehettek át az idősek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.