Péntek délután a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában újabb könyvbemutatóra került sor. A magánintézmény 77. rendezvényén Szőcs Géza ny. egyetemi tanár bemutatta az 1934-ben Baróton született és a kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolában 1952-ben érettségizett Deák István Marosvásárhelyen élő ny. erdőmérnököt, erdélyi vadászírót és hatodik, A szárnyasvad vadászata és védelme című könyvét, mely a kézdivásárhelyi Babusgató Kiadó gondozásában jelent meg.
Deák István arról beszélt, hogy a vadászkönyvek megírásához azt követően kezdett hozzá, hogy negyvenhárom év munka után nyugdíjba vonult. Legújabb vadászkönyvéről azt mondta, hogy „tudományos, tanulságos, közérthető, minden vad- és természetbarát számára hasznos könyv 190 színes fotóval és DVD-melléklettel, amely mintegy kilencven madár életviteléből mutat be mozzanatokat, és az illető madár hangja is hallható”. Nálunk magyar nyelven még nem jelent meg hasonló szakkönyv – tette hozzá a szerző. A vadászíró azt is kifejtette, hogy Romániában létezik vadászirodalom, de az főképpen román nyelvű, erdélyi magyar vadászirodalom azonban nem nagyon van, ezt az űrt próbálja pótolni. A könyvbemutatón közreműködtek a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulói, Áda Nóra és Gergely Zsolt, akik zeneszámokkal tették ünnepélyesebbé az eseményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.