Hazamehettek a debreceni négyes ikrek a helyi szülészeti klinikáról: az 1600–1800 gramm közötti súllyal született babák világra jöttük óta egy-egy kilogrammal gyarapodtak – tájékoztatott Balla György professzor, neonatológus, a gyermekgyógyászati intézet igazgatója a babákat búcsúztató sajtóeseményen.
Boglárka, Jázmin, Flóra és István november 24-én születtek tervezett császármetszéssel, öt nappal a terhesség 33. hetének betöltését követően, rövid időre inkubátorba kerültek, majd hétfőig az újszülöttosztályon látták el őket. Valamennyi baba szépen fejlődik, édesanyjukkal együtt egészségesen hagyják el a klinikát – fűzte hozzá a professzor, megjegyezve, hogy az édesapának nem lesz szokatlan a nagy család, ugyanis harminc évvel ezelőtt testvéreivel maga is négyes ikerként született.
A Boda családban innentől mindennap karácsony lesz – utalt a nagycsalád örömére a babákat világra segítő Póka Róbert professzor, a szülészeti klinika igazgatója, aki 30 évvel ezelőtt tagja volt annak az orvoscsoportnak is, amely az édesapát és testvéreit a világra segítette. Érdekességként megemlítette, hogy két hármas ikret is otthonukba bocsátanak: a debreceni klinikán a négyes ikrek mellett idén további tizenöt hármas ikerpár is született.
Az édesapa, Boda István debreceni családi vállalkozó és felesége, Boda Beáta informatikus örömmel mutatta meg a sajtónak az új családtagokat, akiket – mint mondták – az első este ketten látnak el otthon, de utána számítanak a család segítségére. Az egypetéjű két kisebbik lányt még ők maguk is nehezen tudják megkülönböztetni, valamivel könnyebb dolguk van a kétpetéjű ikerpárral – mondták. Arra a kérdésre, terveznek-e több gyereket, az édesapa annyit mondott: „Most el leszünk foglalva az ikrekkel, de majd meglátjuk.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.