Az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Chicago Fire-ben folytatja pályafutását Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára.
A 28 éves játékos kedden este Facebook-oldalán számolt be döntéséről, mely szerint elhagyja a lengyel bajnok Legia Warszawa együttesét. „Másfél év tulajdonképpen nem hosszú idő, nekem ugyanakkor olyan érzésem van, mintha egy komplett futballkarrierről kellene megemlékeznem” – írta a támadó, aki vasárnap a Leczna ellen 5–0-ra megnyert bajnokin szerepelt utoljára a varsói együttesben, és mesterhármassal búcsúzott. „A Legiánál eltöltött időszak olyant adott, amiről minden profi futballista álmodik. Varsó befogadott engem és a családom, a klub és a csapat pedig mindent megtett, hogy sikeres lehessek. Mindent elértem, amit lehetett, bajnok, kupagyőztes és gólkirály lettem, aztán idén kiharcoltuk a BL-be jutást, a csoportkörben gólt szereztem, és végül továbbjutottunk az Európa Ligába” – idézte fel a 2015 júniusa, azaz a Videotontól a Legiához szerződése óta eltelt időszakot Nikolics. Hozzátette: úgy érzi, hogy a szurkolótábor tette eredményes játékossá, támogatták az első naptól kezdve.
„Igen, Amerikában folytatom, ahol nagy szeretettel várnak, szintén bíznak bennem, és főszerepet szánnak nekem a chicagói labdarúgás megerősítésében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy igaz barátokat és egy fantasztikus klubot ismerhettem meg Varsóban, a Legia örökre a részem marad, és bízom benne, rám is úgy emlékeznek majd” – írta a futballista.
Ismét Alaba
Sorozatban hatodik alkalommal David Alaba, a Bayern München védője lett az év legjobb labdarúgója Ausztriában. Az APA osztrák hírügynökség szavazásán Alaba 22 pontot kapott, mögötte az angol bajnok Leicester City hátvédje, Christian Fuchs lett a második (19 pont), a német élvonalban újonc RB Leipzig középpályása, Marcel Sabitzer a harmadik (12 pont), az angol Stoke City támadója, Marko Arnautovic (11 pont) pedig a negyedik. Alaba 2011 óta minden alkalommal megnyerte a szavazást, 2013-ban és 2014-ben úgy, hogy az osztrák Bundesligában dolgozó edzők közül mind a tíz őt tette az első helyre. Ezúttal csak hárman jelölték a rangsor élére, ráadásul négy szakvezetőnél az első háromból is kimaradt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.