Nyilvános körözést adott ki tegnap a német szövetségi legfőbb ügyészség a hétfő esti berlini kamionos merénylet gyanúsítottjára, és százezer euróig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel az elfogását elősegítő információkért. Mint ismert, hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi piacon egy kamion belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsebesültek. A halálos áldozatokról egyelőre annyit tudni, hogy hatan német állampolgárok. A sebesültek közül tizenketten továbbra is súlyos állapotban vannak.
A merénylet elkövetésével a tunéziai születésű, 24 éves Anis Amrit gyanúsítják, aki a körözés szerint 178 centiméter magas, nagyjából 75 kilogramm súlyú, a haja fekete, a szembe barna. Anis Amrira azért terelődött a gyanú, mert a kamion vezetőfülkéjéből előkerült a tárcája, benne egy, a nevére szóló igazolvánnyal, amely az úgynevezett befogadotti státusát igazolja. Ilyen jogállásba azok az elutasított menedékkérők kerülnek, akiknek valamilyen okból nem kell távozniuk az országból, például azért, mert nincsenek papírjaik. „Vigyázat: erőszakot alkalmazhat, és fegyver lehet nála!” – áll a felhívásban, amely szerint egy ingyenesen hívható telefonszámon és e-mailen is várják az értesüléseket. A gyanúsított ellen kedden éjfélkor nem nyilvános körözést adtak ki a schengeni övezet egészére. A rendőrségi gyakorlat szerint a nyilvánossághoz akkor fordulnak, amikor az összes többi lehetőséget kimerítették, a lépés így arra utal, hogy nincs forró nyom az ügyben.
Anis Amri a hivatalos adatok szerint tavaly nyáron érkezett Németországba menedékkérőként. A biztonsági szervek az év elején figyeltek fel a több személyazonosságot használó férfira, a súlyos, erőszakos bűncselekmény elkövetésére hajlamos, közveszélyes személyek, illetve a radikális iszlamista szubkultúra tagjai közé sorolták. A tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja is foglalkozott vele, legutóbb novemberben, és a szövetségi legfőbb ügyészség eljárást indított ellene súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanújával. Menedékjogi kérelmét júniusban elutasították, és azért nem tudták hazatoloncolni, mert nem voltak iratai, a tunéziai hatóságok pedig sokáig vitatták, hogy az észak-afrikai ország állampolgára, és nem akarták pótolni az iratokat. Új útlevele már csak a berlini merénylet után, szerdán érkezett meg a német hatóságokhoz. Ralf Jäger, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztere szerint több német biztonsági szerv közveszélyes, radikális iszlamistaként tartotta számon Amrit.
A tunéziai hatóságok is nyomozást indítottak az ügyben. A tunéziai rádió arról adott hírt, hogy az ország központi, falusias térségéből származó Anis Amri hét évvel ezelőtt hagyta el hazáját, és illegális bevándorlóként érkezett Olaszországba. Ott több évre bebörtönözték azzal a váddal, hogy felgyújtott egy iskolát. Németországba – édesapjának beszámolója szerint – tavaly költözött át. Tunéziai biztonsági források szerint Amrinak öt testvére van.
Az ügy felerősítette a menekültügy körüli politikai vitát, bár a Bundestag pártjait tekintve új elem nem jelent meg a diskurzusban. A kormányzó bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ugyan a bevándorlási és biztonságpolitika teljes felülvizsgálatát sürgeti, de csak már ismert követeléseket fogalmazott meg. A Bundestag ellenzéki pártjai óvtak attól, hogy bárki is pártpolitikai haszonszerzésre használja fel a tragédiát. A Zöldek részéről hangsúlyozták: a menedékkérők befogadásától messzemenően elzárkózó Franciaországban történt terrorcselekmények cáfolják azt a tételt, hogy bevándorlás nélkül nincs terror. A legnagyobb parlamenten kívüli párt, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak rögtön a merénylet után összefüggésbe hozta az esetet a kormány menekültpolitikájával, a párt szerint a Bretischeid téren történt merénylet áldozatai a CDU-elnök kormányfő, Angela Merkel halottai.