Lazăr Comănescu külügyminiszter bevallása szerint „világosan értésére adta” magyar hivatali kollégájának, Szijjártó Péternek, hogy a magyarországi hivatalosságok által Romániával szemben tanúsított gesztusok és kijelentések nem segítik elő a két ország közötti jó együttműködést.
A külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külügyminiszter azon kijelentésére reagált, mellyel utasította Magyarország külföldi képviseleteinek diplomatáit, hogy ne vegyenek részt a román nagykövetségek által szervezett december 1-jei ünnepségeken.
„Úgy gondolom, megértette az üzenetemet. Nem szeretnék őszinte és baráti beszélgetésünk részleteibe bocsátkozni. Tudjuk jól, hogy a minisztereknek sokszor csak azért kell egyet s mást tenniük, mert úgy kérik tőlük. (...) Ne gondolják, hogy mindig saját indíttatásból cselekednek. Ezen túlmenően világosan értésére adtam, hogy az ehhez hasonló fellépések nem segítik elő azt az együttműködést, amelyben megállapodtunk, amikor Bukarestben járt. Ideje lenne elgondolkodni azon, hogyan kerülhetnénk el a jövőben a hasonló súrlódásokat” – fogalmazott Lazăr Comănescu, aki barátjának nevezte Szijjártó Pétert.
A külügyminiszter hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségeknek összekötő hidak nak kellene lenniük az érintett országok között, erősíteniük kellene az együttműködést, nem kellene nézeteltérések témájaként szolgálniuk. „Nem vagyok politikus, de megengedem magamnak, hogy azt mondjam, a politikusoknak még kampányban is sokkal körültekintőbbeknek kellene lenniük akkor, amikor érzékeny témákat vetnek fel populista, választási célzattal” – tette hozzá Comănescu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.