Vlagyimir Putyin elnök, Dmitrij Medvegyev kormányfő, valamint több más orosz állami vezető is megjelent Andrej Karlov meggyilkolt ankarai orosz nagykövet tegnapi hivatalos búcsúztatásán Moszkvában a külügyminisztérium épületében.
Putyin a katonai díszpompával megrendezett szertartáson kifejezte együttérzését az Oroszország Hőse posztumusz címmel kitüntetett nagykövet özvegyének. Az egyházi gyászceremóniát Kirill, Oroszország pátriárkája vezette a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban. Az orosz misszióvezetőt a török fővárosban egy fotókiállítás hétfői megnyitóján egy civil ruhás török rendőr lőtte le televíziós kamerák nyilvánossága előtt. A gyilkos iszlamista és a szíriai Aleppó elleni, az orosz légierő által támogatott offenzívát felemlegető jelszavakat kiabált, mielőtt a török hatóságok végeztek volna vele. A terrortámadás elkövetőjeként egyes források szerint a Dzsais al-Fatah szíriai iszlamista koalíció jelentkezett, de ezt az érintett szervezet az iszlám szélsőségeseket figyelő SITE amerikai hírportál szerint utóbb cáfolta. Ankara a gyanút Fethullah Gülen muzulmán hitszónokra terelte, de Moszkva óvott az elhamarkodott vádaskodásoktól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.