Információs adat megsértése bűntettének gyanújával a rendőrséghez fordult Tényi István az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült interjú meghamisítása miatt. Ezt a bejelentéseiről ismert Fidesz-tag mondta a Magyar Nemzetnek. A kiadó belső vizsgálatot indított az ügyben.
Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök karácsony előtt interjút adott a Mediaworks megyei lapjainak, ám ezek közül a Fejér Megyei Hírlapba olyan mondatok kerültek, amelyek nem voltak az eredeti, központilag kiküldött Orbán-interjúban. A feljelentést Tényi ismeretlen tettes ellen tette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon. Úgy gondolja, hogy bár Orbán Viktor körül állandóan forr a levegő, ez a történet nem róla szól, hanem egyfajta újságírói etikáról. „Bármennyire is elégedetlen valaki Orbán Viktor politikájával, akkor sem illik egy interjút meghamisítani. A közvéleményt is tisztelni kell annyira, hogy a valóságot közöljék” – indokolta. Eredetileg a miniszterelnöki interjúban az szerepelt, hogy „Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét”, a hamisított változatban már azt is a mondat végére írták: „bár nem érdekelt minket”. Amikor pedig a kormányfő arról beszélt a nyomtatott lap cikke szerint, hogy nő az ápolónők fizetése, akkor egy eddig ismeretlen személy hozzáírta azt is, hogy „a kórházi hullák száma is emelkedik”. Az is csak manipuláció volt, hogy Orbán azt kívánta volna: „minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez”.