Kedden jelentették a rendőrségen, hogy egy előpataki udvarról eltűnt egy haszongépjármű. A tulajdonos közölte, a kocsi ajtaja nem volt bezárva, a slusszkulcs benne volt, s a kapu sem volt bezárva, csak becsukva.
A rendőrök a településen, az úttest közelében rátaláltak az első részén összetört autóra, majd a tettest is azonosították egy helybeli 18 éves fiatalember személyében. A kihallgatáson azt nyilatkozta, vasárnapról hétfőre virradó éjjel három társával együtt ittak, és nem emlékszik, mit cselekedett. A rendőrök igyekeznek megtalálni és kikérdezni társait is. * Parkoló személygépkocsit loptak el Kézdivásárhelyen vasárnapról hétfőre virradó éjjel. Az autót az elején összetörve megtalálták a 11-es országút szélén. Folytatják a nyomozást a tettes azonosítására és előállítására. (sz.)