Kiutasítottak az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát, akiknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot – közölte tegnap egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő.
A HVG.hu azt közölte a Reutersre hivatkozva, a 35 orosz diplomata kiutasítása mellett az Egyesült Államok lezár két objektumot is New Yorkban, illetve Marylandben, az ott dolgozó orosz hivatalnokokat péntek déltől már nem engedik be. A forrás szerint Washington így válaszol az amerikai diplomatákat érő kampányszerű orosz zaklatásokra Moszkvában. Közben a Taszsz hírügynökség azt is közölte, hogy az Egyesült Államok az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások miatt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az erről szóló rendeletet a tisztségéből januárban távozó Barack Obama amerikai elnök tegnap írta alá. Obama szerint a szankciók szükséges és megfelelő választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibevételével aláássa az amerikai érdekeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.