Jó a szigorú törvény

2016. december 30., péntek, Belföld

Az egészségügyi minisztérium elutasít mindenféle módosítást, amely enyhítene a dohányzásellenes törvény előírásain, mert a jogszabály életbelépése óta csökkent a dohányzás okozta megbetegedések száma.

 

A minisztérium közleménye szerint a március–augusztus időszakban 5,4 százalékkal csökkent az iszkémiás szívbetegségek, koronaér-megbetegedések száma 2015-höz képest, továbbá 11,5 százalékkal esett vissza az agyvérzések száma, és 5,4 százalékkal csökkent az asztmás megbetegedés súlyosbodása vagy akut légúti fertőzés miatt beutalt gyerekek száma. „Ha a statisztikákat nézzük, azt látjuk, hogy 2015-höz ké­pest 2016-ban 1993 felnőttel és 708 gyerekekel kevesebbet kellett beutalnunk kezelésre a dohányzás káros hatásai miatt. Ebben az időszakban a törvény bevezetése volt az egyetlen jelentős változtatás, így bátran állíthatjuk, hogy a javulás összefüggésben van a törvény életbeléptetésével. Ez a jelenség más országokban is tapasztalható volt, ahol hasonló szigorú dohányzásellenes törvényeket vezettek be” – idézi a közlemény Vlad Voiculescu tárcavezetőt.
A közlemény rávilágít arra is, azért kívánta nyilvánosságra hozni a minisztérium ezeket az adatokat, mert a honatyák a dohányzásellenes törvény módosítását tervezik. Megpróbálják újraértelmezni a „zárt közterület” és a „munkahelyi zárt terület” fogalmát, valamint olyan kivételeket javasolnak, amelyek lehetővé tennék a dohányzást a munkahelyen és a szabadidős tevékenységeknek szánt helyiségekben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-12-30: Belföld - :

A bányászjárás dossziéja

Az 1990-es bányászjárással kapcsolatos dosszié a kivizsgálás végső fázisában van, a bizonyítékok ellenőrzését követően meghallgatják a védelmet, majd döntés születik az ügyben, ez a jövő év első hónapjaiban várható – közölte Augustin Lazăr főügyész.
2016-12-30: Belföld - :

Csatolt áru

A Szilágy megyei 36 éves Ionică Viţa drogkereskedőként kereste kenyerét Kolozs, Szatmár, Fehér és Krassó-Szörény megye területén, méghozzá nagy sikerrel. Egyszerű módszert használt: kiment Spanyolországba, beszerezte a drogot (marihuánát és hasist), aztán vett egy használt autót 100 és 1000 euró közötti összegért. A drogot elrejtette az autó vázába, hazahozta, aztán eladta az autót, drogostul. Az új eladási ár a kábszerét is tartalmazta, amelynek kilónkénti ára 30 ezer és 50 ezer lej között mozgott.