Egy közismert rockklasszikus berobbanásával és a láncfűrész elindításával kezdődött tegnap este Sepsiszentgyörgy főterén az a különös performansz, amelynek eredménye talán még több napig látható lesz a kőszínpadon. Az IceArt Románia vezetőjének művészetét mintegy húsz percen át élőben követhették az érdeklődők, majd miután a másfél méteres jégtömbökből kivált az átlátszó-csillogó 2017-es szám, leleplezték a jégsárkányt is, amelyet előzetesen faragtak ki és illesztettek össze az alkotók.
A sárkány tizenkét másfél méteres jégtömbből, 1500 kiló jégből készült mintegy tizenkét óra alatt. Az IceArt vezetője, aki a Julian művésznéven vált ismertté itthon és külföldön is, 2001-ben az Egyesült Államokban sajátította el a műfaj titkait, majd több év Nagy-Britanniában végzett művészi tevékenység és az ottani IceArt UK mozgalom létrehozása után 2006-ban költözött haza Romániába, ahol elsőként hozott létre jégszobrászattal foglalkozó céget. Mint lapunknak elmondta, azóta folyamatosan dolgoznak, és egyre több megbízásuk van szerte az országban, télen is, de inkább nyaranta. Az utóbbi időben a teljesen működőképes jégbárok a legnépszerűbb alkotásaik, amelyeket különböző rendezvényekre készítenek, valamint a többnyire esküvők alkalmából rendelt művészeti tárgyak: hattyúk, szívek, galambok...
A szobrokhoz használt jégtömböket az alkotók maguk állítják elő saját gépekkel, majd láncfűrészekkel, vésőkkel és egyéb szúró-vágó szerszámokkal gyakorolják ezeken mulandó művészetüket, olykor élőben is, ahogy tegnap este a szentgyörgyiek is láthatták. Hogy meddig él fáradságos munkájuk gyümölcse, esete válogatja, általában sokkal gyorsabban semmivé válik, mint amennyi idő alatt elkészül.
Nem bánja, hogy nem maradnak meg a szobrai? – kérdezem a művészt a főtéri performansz után, ő pedig így válaszol: „Mi örök ebben az életben? Talán éppen ezért szeretek a jéggel dolgozni, mert rövid életű. Ez a szépsége a jégnek, a törékenysége. És az, hogy folyamatosan változik. Az elkészült műalkotástól az utolsó jégdarabkáig, és talán még azon túl, a vízben is tovább él valami a munkánkból, mindaddig, amíg egészen elpárolog. Ilyen az életünk is, örök mozgás, lassú haladás a nemlét felé. Ha azt akartuk volna, hogy végleg itt maradjon ez a sárkány, erős üvegből vagy műanyagból készítettük volna, de akkor feleannyit sem érne számomra, mint így.”
Amint a szervezők közleményében áll, a jégszobor utóéletét a közönség is alakíthatja, mert az alkotások megtapinthatóak, így az időjárás mellett „a sárkányt az őt simogató nézők is legyőzhetik”. Reméljük, hogy avatatlan kezek nem élnek vissza törékenységével.
