Az év utolsó kézdivásárhelyi tanácsülésén Johann Taierling néppárti tanácstag az öttagú frakció nevében előterjesztette azt az általa kezdeményezett határozattervezetet, amelyben kérte: a helyi tanács négy szakbizottságában minden alakulat részvétele legyen arányos a helyhatósági választásokon szerzett mandátumokkal. Igazságtalannak nevezte, hogy az EMNP-nek csak két szakbizottságban van képviselője.
Az RMDSZ frakciójának álláspontját Bejan András fejtette ki. A tizenkét tagú frakció meglátása szerint a bizottságok törvényesen alakultak meg, mindenkinek lehetősége lett volna helyhez jutni, viszont a matematika törvényei és az alakuló ülésen a bizottságok létszámának öt tagra való korlátozása miatt az EMNP csak két helyet kapott. Bejan közölte: az RMDSZ nem mond le egyetlen helyről sem. Ezt a véleményt osztotta a későbbiekben Constantin Pătru, a román pártszövetség képviselője és az MPP színeiben mandátumhoz jutott Szigethy Kálmán is.
Mivel a határozattervezet nem kapta meg az elfogadásához szükséges szavazatot – csak öten voksoltak mellette, nem szavazták meg az RMDSZ-es, MPP-s és a román tanácstagok –, Johann Taierling kilátásba helyezte, hogy jogorvoslatért kénytelenek lesznek a közigazgatási bírósághoz fordulni.
Bokor Tibor polgármester azt mondta: senki sem akadályozza meg az EMNP-s tanácstagokat abban, hogy a szakbizottságok ülésein részt vegyenek és kifejtsék a véleményüket, mindössze annyi történik, hogy nem szavazhatnak. Egyébként sem a szakbizottságokban hozzák meg a döntéseket, hanem a tanácsülésen – érvelt a céhes város polgármestere.
A tanácsülést követően Johann Taierling sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: az aznapi tanácskozáson többször is elhangzott, hogy az alakuló ülésen szavazták meg a szakbizottságok jelenlegi összetételét. Semmi rosszat nem sejtettek, ezért a Néppárt tagjai is megszavazták a szervezeti keretet, a négy szakbizottságot, 5–5 tanácstaggal bizottságonként. Egy ilyen szerkezetben is minden tanácstag megkaphatta volna a helyét a szakbizottságokban. Az RMDSZ indítványát – hogy az RMDSZ-es önkormányzati képviselők választási eredményük szerinti arányban kerüljenek be a bizottságokba – a Néppárt szintén megszavazta. Az előterjesztett javaslatcsomagban viszont már nem szerepelt, hogy a Néppárt, az MPP vagy a román pártkoalíció képviselői is a választásokon elért eredményük szerint kerüljenek be a szakbizottságokba. Az alakuló tanácsülést egy RMDSZ-es tanácstag vezette, ő is terjesztette elő a határozattervezetet. A bizottságok összetételét a Néppárt csak abban az esetben szavazta meg, amikor az tükrözte a választásokon elért eredményeket. Eszerint nekik öt hely járt volna. Azoknak a bizottságoknak az összetételét, amelyekben nem kaptak helyet, nem támogatták. Mivel a többség döntött, három képviselőjük kimaradt a bizottságokból, többek között a legfontosabból, a gazdasági és jogi szaktestületből is.
A tanácsülésen azt kérték, hogy a gazdasági bizottságban az MPP-s Szigethy Kálmán helyét Johann Taierling, az egészségügyi bizottságban Ionuţ Budău helyét Szima Csaba, míg a jogi bizottságban Constantin Pătru helyét Czipa Loránd foglalja el.
Taierling szerint a jelenlegi törvénytelen, számunkra előnytelen összetételű szakbizottságok az RMDSZ, az MPP és a román pártkoalíció önkormányzati képviselőinek együttműködése révén jöttek létre. Mivel ezt az érintett felekkel, pártokkal és a polgármesterrel lezajlott több találkozás, tanácskozás után és egy tanácshatározat-módosító javaslattal sem tudták orvosolni, kénytelenek a közigazgatási bíróságon keresni az igazukat – összegzett Johann Taierling.