Tavaly szilveszter után a felkészületlenségük miatt kritizálták a németek a rendőrséget, idén viszont éppen azért, mert semmit nem bíztak a véletlenre. Annak ugyan örül a német média és a liberális politikusok, hogy sikerült megelőzni a tavalyihoz hasonló molesztálásokat, de szerintük a rasszizmus határát súrolja, hogy a rendőrök kifejezetten utaztak az észak-afrikaiakra.
Egy kisebb hadseregnyi rendőrrel és biztonsági emberrel vonult fel Kölnben a főpályaudvar előtti térre a városi és a tartományi rendőrség szilvesztereste. Egy céljuk volt: megakadályozni, hogy megismétlődjenek az egy évvel korábbi események. Akkor csaknem ezer észak-afrikai férfi valósággal rázúdult az ünneplőkre. Nők százait molesztálták és bántalmazták, sokakat kiraboltak. A rendőrök akkor tehetetlenül nézték végig az egészet. Emiatt a sajtó és a közvélemény is rengeteg kritikával illette őket.
Noha sokan azt hitték, hogy a jó előre bejelentett hatalmas készültség már túlzás, mégsem volt az. Észak-afrikaiak ismét több százan, egyes jelentések szerint több mint ezren gyűltek össze a kölni pályaudvar előtt, és a jelek szerint ugyanarra készülhettek, mint tavaly. A rendőrök azonban gyorsan körbevették, igazoltatták és egy időre őrizetbe is vették sokukat. Sikerült is megakadályozni a nők tömeges zaklatását – a tavalyinál sokkal kevesebb panasz érkezett.
A rendőrség azonban nem csak elismerést kapott ezért – bírálatok özöne zúdult rájuk liberális politikusoktól és különböző civil csoportoktól, amelyek szerint a rasszizmus határát súrolja, hogy a karhatalmi erők kifejezetten észak-afrikai fiatal férfiakat kerestek. Simone Peter, a Zöldek elnöke szerint egyértelműen faji alapú megkülönböztetésnek számít, ha a rendőrség csaknem ezer embert pusztán a kinézete alapján azonosít és vesz őrizetbe, és a közösségi médiában is számos kritika érte őket. Egy, a hivatalos rendőrségi hírcsatornán megjelent üzenet is alapot adott a kritikáknak, amelyben a rendőrzsargonból vett rövidítéssel – a Nordafrikanisch-ból levezetve – egyszerűen csak nafrinak nevezték a különösen megfigyelt fiatalokat.
Köln rendőrfőnöke tegnap már megpróbált a lehető legóvatosabban fogalmazni, amikor az intézkedéseik által érintettekről beszélt. „Az észak-afrikai térségből származnak, zömmel Magrebből érkeztek, de volt köztük szír, afgán, pakisztáni és fekete-afrikai” – mondta Jürgen Mathes, a kölni rendőrfőnök, és egyben kategorikusan visszautasította azokat a vádakat, miszerint faji alapon vagy bőrszín alapján keresték volna a gyanús elemeket. (Hirado.hu)