A Fonó Budai Zeneházban mutatja be Recycle című új lemezét február 25-én a Cimbaliband – hangzott el az M1 aktuális csatorna tegnapi műsorában.
Az elmúlt évben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő együttes kilencedik lemeze nem csupán CD-n és digitális formában, hanem korlátozott számban audiokazettán is megjelent, egy héttel a CD-formátum előtt – mondta el Unger Balázs cimbalmos, a Cimbaliband vezetője. Hozzáfűzte: mindehhez ötletül szolgált, hogy a 90-es években kazettás magnetofonnal járt népzenét gyűjteni, és ezeket a felvételeket vette elő a Fonó gondozásában megjelenő új lemezhez, amelyen – híven az együttes hagyományaihoz – továbbra is a cimbalomé a főszerep. Unger Balázs kiemelte azt is: a lemezen az elődeinktől örökölt néphagyomány mai füllel is fogyasztható újrahasznosítására törekedtek. A Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albumon vendégszerepel mások mellett Danics Dóra énekesnő is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.