Megjelent
Hencz Hilda: Magyar Bukarest. Románia nem kizárólag a román etnikumúak alkotása. A történelem során élt mellettük számos „idegen” és „kisebbségi”. A két világháború közti Nagy-Románia, bár „egységes nemzetállamnak” nevezi önmagát, egyike Európa legváltozatosabb etnikai palettájú országának. Kiváltképpen a városi kör volt kozmopolita, a burzsoázia pedig nagymértékben „nem román” eredetű.
Mélyreható kutatások szükségesek ezen etnikumok hozzájárulásáról a város történelméhez. Hencz Hilda jó példával jár elöl ilyen szempontból a bukaresti magyarokról szóló könyvével. Románia fővárosa valóban „magyar” város volt, ahogy voltak időszakok, amikor görög, zsidó vagy éppen német volt. 1930-ban körülbelül 640 ezer lakosából 24 ezer volt magyar nemzetiségű, minden társadalmi és szakmai rétege képviseletében. Komoly dokumentálással, figyelemre méltó alapossággal és szakmai szigorral rekonstruálja a szerző lépésről lépésre a bukaresti magyar közösség alakulását. Vitathatatlan történetírási siker. (Lucian Boia történész, akadémikus, a Bukaresti Egyetem tanára)
A Magyar Napló és a Hármas Alapítvány közös kiadásában megjelent 360 oldalas könyv ára 45 lej, megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein.
ÉLŐ VÍZFORRÁS. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb római katolikus plébánia havilapjának januári számából: az első oldalon dr. Kerekes László plébános és Hajlák Attila István segédlelkész írása olvasható Hozzám jöttél? Nekem adod? címmel; a második oldalon a Szűzanya ünnepeinkről olvashatunk, majd a decemberi és januári plébániai programok részleteiről és a házszentelések beosztásáról is tudomást szerezhetünk. Lelki olvasmányt kínálnak a következő rovatok: Poklaink – mennyország, Boldogok és szentek, Kritikus, Cserkész: Szállást keres a Szent család. A hívek kérdéseire dr. Kerkes László plébános válaszol, a Csermelykében mesét olvashatnak a szeretetről. Honlap: www.boldogozseb.ro.
ERDÉLYI NAPLÓ, 1. SZÁM. Egyre több hír kering arról, hogy a közösségi oldalakra felkerülő személyes adatok, fényképek, írott tartalmak illetéktelenek kezébe kerülhetnek. Az utóbbi időben a Facebook és a hozzá hasonló oldalak ellenőrzésére, illetve cenzúrázására egyre több kísérlet születik, ami legalább olyan aggasztó, mint az adathalászattal járó veszélyek. Személyes adataink biztonsága érdekében tehát körültekintéssel használjuk a közösségi oldalakat. Az Erdélyi Napló e heti összeállításában utánajárt a legnépszerűbb közösségi oldal működési hátterének, hogy megmutassa, mire érdemes figyelni a Facebook használatakor. Az írás címe: A Facebook minden lát. l A lap portréinterjúja Benyhe István magyar diplomatát mutatja be, aki jó ideje Madridban teljesít szolgálatot. A Kereszténydemokrata Néppárt politikusának több kötete is megjelent a Trianon utáni magyar külpolitikáról. l Százéves a Csárdáskirálynő. Kálmán Imre világszerte legismertebb operettje ma is tömegeket vonz, sok országban hetekkel a vendégelőadások előtt elfogynak a jegyek.
Új évi meleg étel Kézdivásárhelyen
Január 7-én, az új év első szombatján 15 órakor harmadik alkalommal kerül sor új évi meleg étel kiosztására Kézdivásárhely főterén a Gábor Áron-szobornál. A felszolgálásbán részt vesz a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Zöld Nap Egyesület, a 34-es számú Gábor Áron Cserkészcsapat, a Vadrózsák vendéglő. Az eseményt Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala támogatja, szervező: Héjja Tamás.
Könyvbemutató
Kovásznán a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében hétfőn 17 órától Csinta Samu újságíró bemutatja Arisztokraták honfoglalása című könyvét. A rendezvény házigazdája Balogh Zoltán lelkipásztor.
Színház
M STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozat (rendező: Andrea Gavriliu), január 8-án, vasárnap 19 órától Háromszék Táncstúdióban A Jó, a Rossz és a K**va anyád (rendező-koreográfus: Fehér Ferenc) című előadást játssza. Az előadásokra érvényesek az Ábel-bérletek, helyet foglalni, jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában (telefon: 0267 312 104) és a www.biletmaster.ro oldalon lehet.
Tánc
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház előtti téren és a nagyteremben ma 19 órától a Perkő Néptáncegyüttes karácsonyi előadása látható a kézdiszentléleki hagyományőrző betlehemes csoport közreműködésével. Jegyár: 10 lej.
Hitvilág
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban ma 22 órától virrasztás, amely a reggel fél nyolckor kezdődő szentmisével ér véget. Kérik, minél többen kapcsolódjanak bele a közös imába. A virrasztást az erdélyi Mária Rádió közvetíti.
Zene
* A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban ma 19 órától vízkereszt napi ünnepi hangversenyt tartanak. Fellép: a templom Kis apostolok gyermekkórusa Horváth Enikő művészeti vezetésével, valamint a Laudate kamarakórus, kamarazenekar és a rétyi fúvóskvintett Lőfi Gellért vezényletével. A belépés díjtalan. * A kovásznai művelődési központban ma 18 órakor a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar tartja újévi koncertjét. Karmester: Kertész Barna.
Képernyő
RTV3. Ma 11.30 órától: Napórák II. – Erdély napóráinak felderítését és bemutatása. A sorozat második részében Kolozsvár napóráit mutatják be. Erdélyben Kolozsváron van a legrégebbi hagyománya, itt található Erdély legrégebbi napórája, amely nem múzeumban van, hanem ma is létező épület falán.
Sebességmérés
Kovászna megyében ma a 13E országúton Réty, Barátos, Cófalva, Kovászna; a 11-es országúton Kökös, Uzon, Bereck, Ojtoz, Kézdivásárhely; a 12-es országúton Oltszem, Málnás, Mikóújfalu, Kökös és Sepsibükszád közelében mérik a járművek sebességét.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. (telefon: 0267 313 112, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), 8–12, 16–20 óráig szombaton és vasárnap a Benedek Elek utcai Pro Sana (0367 407 567); Kézdivásárhelyen hétvégén az Ambrózia (0267 360 608), hétfőtől az Ambrózia II.; Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 óráig, vasárnap 9–15 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Mária (0267 377 314, sürgősség esetén: 0729 831 568) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
MOZI. A sepsiszentgyörgyi 9D moziban kibérelhető a terem legtöbb 12 személy számára hosszúfilmek megtekintésére. Vetítési időpontok: kedd–péntek 14, 16.30, 19, 21.30 órától, szombat-vasárnap 11.30, 14, 16.30. 19, 21.30 órától. Hétfőn zárva.
MÓDOSUL A KÖNYVTÁRI PROGRAM. Január 10-étől a következőképpen módosul a Bod Péter Megyei Könyvtár fiókkönyvtárának (Sepsiszentgyörgy, Sport utca 15 szám, 21-es tömbház, A lépcsőház, 1-es lakrész, 0367 080 079, biblio@kmkt.ro) nyitvatartási rendje: kedden, csütörtökön, pénteken 10–16, szerdán 12–18 óráig.
ADÓFIZETÉS KÉZDIVÁSÁRHELYEN. Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy helyi adó- és illetékirodája január 9-étől fogadja ügyfeleit.
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást Sepsiszentgyörgyön ma 9–12 óráig a Grigore Bălan tábornok úti 17., 1., 3., 160., 52., 41-es tömbházban, a Mikes Kelemen utca magánházaiban, az 53-as és 11-es tömbházban és a Zathureczky Berta Otthonban. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet. Az esetleges kellemetlenségekért megértést és türelmet kérnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.