SugásfürdőMegnyitják a nagy pályát is

2017. január 6., péntek, Közélet

A Sepsi ReKreatív közlése szerint szombat reggel 9 órától a nagy sípályát is használhatják a vendégek Sugásfürdőn. A részvénytársaság illetékesei szerint a valamivel több mint két hete megnyitott rövidebb pálya máris nagy érdeklődésnek örvend. Arról is kérdeztük a vállalat illetékeseit, hogy a hosszabb, közepes nehézségű, 560 méteres pályát miért csak most tudják átadni a közönségnek, miközben az időjárás megengedte volna korábbi megnyitását is.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Bodor Loránd vezérigazgató lapunknak kifejtette: a hőmérséklet valóban lehetővé tette volna, hogy a hosszabb pályát is megnyissák már az ünnepi időszak alatt, ez számukra is előnyös lett volna, tekintve a magas vendégszámot, mégsem tehették meg. Egyrészt kevés volt a természetes hó – amint jelenleg is –, így hóágyúkkal kell megoldaniuk, hogy a pálya sízésre alkalmas legyen. A most látható hóréteget is így alakították ki. A rövidebb pályát – mely 250 méteres – öt napon keresztül kellett ágyúzniuk, amíg használhatóvá vált.
A másik gond az volt, hogy a gyűjtőmedencében – ahonnan a hóágyúk számára a vizet biztosítják – alacsony volt a vízszint, várniuk kellett, amíg kellő mennyiség gyűl össze. Bodor Loránd hozzátette: a nagyobb pályán már korábban nekiláttak az előkészületeknek, de több hozzáértő is jelezte, hogy a meglévő hómennyiség nem lesz elég. Az elmúlt három napban a hóágyúk rendszeresen működtek, így szombaton biztos a nyitás.
Az ünnepek alatt valóban nagy érdeklődés övezte a kisebb pályát, a részvénytársaság adatai szerint naponta mintegy kétszázan váltottak jegyet, illetve bérletet. A leggyakrabban a 25 lejes napi bérletet vásárolják a sízni érkezők, ez 12 lesiklásra jogosítja fel birtokosát. A helyszínen egyébként sílécet, hódeszkát és szánkót is lehet bérelni, előbbiekért napjára 30, utóbbiért 15 lejt kell fizetni. A különböző bérletárakat és a kapcsolódó tudnivalókat a Rekreatív Rt. honlapján lehet tanulmányozni a rekreativ.club címen. Ott jártunkkor is nagy volt a forgalom a kis pályán, sok gyereket és fiatalt lehetett látni, többen a szomszédos Brassó megyéből érkeztek. A nagypályát a családok már részben birtokba vették, sok szánkózó gyereket lehetett látni.
Ami az igen szűkös parkolási lehetőséget illeti, Bodor Loránd elmondta: egyelőre nem tárgyaltak az önkormányzattal erről, de próbálnak megoldást találni. Az előző évekhez hasonlóan a helyi rendőrség segítségét kérték a forgalom irányításában – ez bevált.
A sípályák hétfőtől csütörtökig 15 és 20 óra között használhatók, pénteken szintén 15 órakor nyitnak, de 21 óráig lehet sízni, szombaton és vasárnap pedig 9–21 óra között. A végéhez közeledő vakáció ideje alatt a teljes héten 9 és 21 óra között vehetők igénybe. Az előző szezonokhoz hasonlóan a sepsiszentgyörgyi közszállítási vállalat buszjáratokat biztosít Sugásfürdőre, hétfőtől péntekig az Erzsébet parkbéli, valamint a Kálvin téri megállóktól indulnak 16 órakor, vissza pedig 21 órakor, szombaton és vasárnap a városból 8.30-kor, illetve 16 órakor, Sugásfürdőről pedig 13 és 21 órakor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-01-06: Belföld - :

Marad az eltiltás

Elutasította a Maros megyei törvényszék Tamási Zsolt fellebbezését a meghosszabbított bírósági felügyelet miatt. A döntés következtében a marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatója a következÅ‘ két hónapban sem léphet be a Római Katolikus Teológiai Líceum területére, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintettekkel, és csak ügyészi jóváhagyással hagyhatja el az országot. Tamási Zsolt és Ștefan SomeÈ™an volt Maros megyei fÅ‘tanfelügyelÅ‘ ellen tavaly november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség, amely szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi római katolikus líceum alapításakor.  (Erdély Fm)
2017-01-06: Közélet - Bokor Gábor:

Semmit nem tettek, de újabb haladékot kértek

Egy, a városképet rondító betonszörny ügye merült fel a kovásznai tanács legutóbbi ülésén: arról az ingatlanról van szó, amelyet a szakszervezet szállodának tervezett, de az építkezés abbamaradt.