KovásznaHasznot hoz a város erdeje

2017. január 6., péntek, Közélet

Orbaiszéken kevés önkormányzat tesz szert jelentősebb jövedelemre a tulajdonukban lévő erdők minden hektárja után – ezzel szemben a Kovászna város birtokában lévő 900 hektárnyi erdő szép hasznot hoz majd a 2017-es esztendőben.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A város tulajdonában lévő erdők a Kovásznai Erdészeti Kerület gondozásában vannak, a hivatal által összeállított, a helyi tanács által is elfogadott idei pénzügyi terv szerint a számított nyereség 338 774 lej lesz. Az összeget a bevételek függvényében negyedévenként utalják a város számlájára.
A bevételi oldalon 638 443 lej szerepel, 549 487 lejt a fa eladásából kívánnak megvalósítani. Ezzel szemben csupán 300 ezer lej kiadásra számítanak. A 900 hektár erdő őrzése 40 ezer lejbe kerül, vagyis 45 lej hektáronként. Ez jutányos ár, máshol 50–60 lejt, vagy még többet is elkérnek érte. Jelentős összeget, közel 90 ezer lejt emészt majd fel az erdőtelepítés, a fiatal telepítések karbantartása, a tisztító vágások, az erdők egészségügyi állapotának követése. Fakitermelési szolgáltatásra 18 ezer lejt fordít az erdészet, hozzávetőlegesen 60 lejes köbméterenkénti átlagáron, ez azonban a kitermelés módjának, a fa fajtájának, méretének, a kitermelés helyének függvényében változhat. A kiadások legnagyobb tétele a regenerációs és környezeti alap létrehozása (a 2008/46-os és 2010/167-es törvények alapján), ami 102 379 lejbe fog kerülni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2017-01-06: Közélet - :

Hová fordulhatunk támogatásért

Amint azt tegnapi lapszámunkban jeleztük, bő két hét áll azon erdőtulajdonosok rendelkezésére, akik harminc hektárnál kisebb területet birtokolnak, hogy benyújtsák kéréseiket a 2016/864-es kormányrendelet által biztosított támogatásra. Ezt erdőőrzésre, valamint erdészeti szolgáltatások ellenértékének törlesztésére használhatják fel a tulajdonosok. A rendelet, valamint az alkalmazási útmutató értelmében az érintetteknek az igénylési dossziét azon erdészeti intézményhez kell benyújtaniuk, amellyel szerződéses viszonyban állnak.
2017-01-06: Jegyzet - Kuti János:

Véres sportok éve (2.)

A tavalyi esztendő folyamán a riói olimpián elért eredmények alapján az Amerikai Egyesült Államok végzett első helyen, a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a portugálok. Olyan sportok esetén, amelyek gyakorlásakor sportszerűtlen eszközöket és harci módszereket vetnek be, és ezért világszerte tiltanák, a nem hivatalos Európa- és világbajnok egyértelműen az Iszlám Állam (IÁ), mely harcművészetekben mindenütt fölényes győzelmeket aratott. A harci sportokban zászlóvivőik sok helyen robbanásszerű sikereket értek el, minden kategóriában: a kisöblű pisztolyoktól a nagy­öblű géppisztolyokig, az egynyelű baltától a hatlövetű konyhakésig. Ezenkívül pokolgépekkel pokoli mutatványokat mutattak be.