Miközben folyik a hajsza a szilveszteri isztambuli merénylet elkövetőjének kézre kerítésére, tegnap újabb terrortámadás történt Törökországban, ezúttal gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Izmirben, az égei-tengeri török kikötővárosának egyik bírósági épülete mellett.
Két ember meghalt a merényletben, továbbá öten megsebesültek, néhányuk súlyos állapotban van. A tartomány kormányzója, Erol Ayyildiz szerint az első nyomok arra utalnak, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt lehet felelős a merényletért. A kormányzó szerint a pokolgéppel felszerelt gépkocsi a bírósági épület előtt állt meg. A robbanást megelőzően tűzharc alakult ki a rendőrökkel. A támadók Kalasnyikov típusú gépkarabélyokkal és gránátokkal voltak felfegyverkezve, és egy rakétavető is volt náluk. Közben a szilveszteri isztambuli merénylet nyomán újabb három hónappal meghosszabbították a július 15-i puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot Törökországban. Recep Tayyip Erdogan államfő szerint a szilveszteri merénylet célja az volt: egymás ellen fordítsák a törököket, és mélyítsék az országban meglévő törésvonalakat. A török hatóságok július óta hivatalosan több mint 40 ezer embert tartóztattak le a hadsereg kudarcot vallott puccskísérletével kapcsolatban, amelynek megszervezésével az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának embereit gyanúsítják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.