Klaus Iohannis államelnök tegnap kijelentette, fenntartható idei állami költségvetést vár az új kormánytól, amelynek több feltételt is szabott a büdzsé összeállításához.
Az elnök tegnap Sorin Grindeanu miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, a tárgyalást azért kezdeményezte, mert kiderült, hogy a pénzügyminisztérium első becslései szerint tavaly 14 milliárd lejjel kevesebb bevétel valósult meg a tervezetthez képest. Az új kormány bér- és nyugdíjemelést, valamint adócsökkentést is ígért a választási kampányban, ezért merültek fel kétségek a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatban.
Iohannis közölte: a legfontosabb elvárása az, hogy az államháztartási hiány ne haladja meg a GDP 3 százalékát, a védelmi kiadásokra pedig 2 százalékot fordítsanak, Románia ugyanis ennyit vállalt nemzetközi katonai szövetségesei felé. Hozzátette: a kormánynak nem lesz könnyű feladata teljesíteni ezeket a feltételeket a már meghozott és kilátásba helyezett kiadásnövelő intézkedések mellett.
Az idei büdzsé várhatóan január végéig kerül a parlament elé, és mint ismeretes, a napokban éles politikai vita zajlott a kormány és az ellenzék között a 2016-os költségvetésről, miután kiderült, hogy a tervezett bevételek elmaradtak a remélt szinttől. A kormányoldal parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.