BarótAz adók nem nőnek, de több pénzre számítanak

2017. január 12., csütörtök, Közélet

Baróton nem nőnek az adók és illetékek, sőt, bizonyos esetben csökkenni is fognak, de a megváltozott számítási módszerek miatt így is több bevételre lehet számítani, mint az elmúlt esztendőben. A tanács legutóbb arról is döntött, hogy a hatékonyabb behajtás érdekében a városháza alkalmazzon felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert. Lázár-Kiss Barna András polgármester szerint azokkal szemben, akik nem mutatnak hajlandóságot elmaradásuk törlesztésére, jogi úton is fel fognak lépni.
 

 

Az eljárás változása miatt várhatóan kétszer több pénzt fognak befizetni adóként azok a cégek, amelyek újra felértékeltették ingatlanjai­kat. Lázár-Kiss Barna András elmondta: a vállalkozók keresték meg őt és az RMDSZ-frakció tagjait, s mondták el, hogy a törvény változása miatt érvénybe lépő új számítási módszer nagyon kellemetlenül érinti őket. „Jól érveltek, s a számok is bizonyítják: legtöbbjüknek a tavalyi adónál sokkal nagyobb összeget kell befizetniük idén, ezért mindannyian megértőek voltunk, s javasoltuk, az ingatlan értékének ne 1,3, hanem csak 1,2 százalékát kelljen befizetniük. Ez minimális veszteség a városnak, de több vállalkozónak némi könnyebbséget hoz” – mondotta a városvezető.
Ami évek óta nem változott: a természetes személyek tíz-, a cégek hétszázalékos kedvezményben részesülnek, amennyi­ben március 31-ig eleget tesznek kötelezettségüknek.
A nemsokára versenyvizsgával alkalmazandó adóbehajtó feladata lesz, hogy a magánszemélyeknél elérje, fizessék ki az esetenként többesztendős elmaradásukat, leltárt kell készítenie az ingatlanokról – megtörténhet, hogy a valóságban több van, mint papíron –, s javaslatokat kell megfogalmaznia, kivel szemben kell jogi fellépést foganatosítani. A város legnagyobb adósai a bányavállalatok és a bibarcfalvi borvíztöltöde, de a vállalkozók és a magánszemélyek között is akad régóta nem fizető. „Az adóbehajtás serkentésére szólított fel nemrég a számvevőszék, de nem ez az egyetlen kimondott oka a szakember alkalmazásának: magam is azon a véleményen vagyok, ha kicsit, ha sokat kell befizetnünk, de vállalásainknak eleget kell tennünk, mert várost fejleszteni csak akkor lehet, ha mindannyian felelősen viselkedünk” – nyilatkozta a polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2017-01-12: Közélet - Váry O. Péter:

Átrendezés miatt késésben (Adóbehajtás Sepsiszentgyörgyön)

Elméletileg tegnaptól fizethetik a sepsiszentgyörgyiek adójukat, de a város „átrendezése” miatt e kötelességük teljesítésével a lakóknak ajánlatosabb kivárniuk a jövő hetet. A helyi önkormányzat ugyanis december 12-ei ülésén módosította a város belterületeinek övezetekbe való besorolását, ezeket a változtatásokat jelenleg végzik a pénzügyi igazgatóságon.
 
2017-01-12: Közélet - Iochom István:

Lehet adót fizetni Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának helyi adó- és illeték­irodája hétfőtől fogadja ügyfeleit,  akik ingatlanokra, területekre és gépjárművekre vonatkozó adójukat akarják kifizetni.