Villanyvezetés NagyborosnyónMeggátolták a munkát

2017. január 13., péntek, Közélet

Elszabadultak az indulatok tegnap délelőtt Nagyborosnyón. A község villanyhálózatát működtető cég újításokat végez a faluban, a munka során a park melletti négy tömbház oldalánál a földbe kívánják süllyeszteni a huzalokat, a lakrészek villanyóráit pedig az épület külső részére szerelnék. A szecselevárosi Electro Precizia cég már korábban nekilátott volna a munkának, de a tömbházak lakóinak heves ellenállásába ütköztek. Összesen 24 család lakik itt. Tegnap ismét próbálkoztak a munka elkezdésével, de a lakókkal való szembesülés újból botrányba fulladt.

  • Buna Gábor a tömbházlakók nevében sorolja a kifogásokat. A szerző felvétele
    Buna Gábor a tömbházlakók nevében sorolja a kifogásokat. A szerző felvétele

 

Buna Gábor, az egyik tömbház felelőse, a lakók szószólója lapunknak elmondta, nem engedik, hogy felássák a földet a tömbház mellett, mivel ott betonoztak, szigeteltek, hogy a víz, a szenny­lé ne folyjon be a pincékbe. Keressenek más megoldást, változtassanak a terven – ajánlotta felháborodottan a felelős. Azt is elmondta: a délelőtt folyamán a kivitelező képviselőjének kilátásba helyezte: fejszével levágja, de akkor sem engedi, hogy ássanak a tömbház mellett. Ilie Nicolae polgármester érdeklődésünkre igazolta, valóban ellenkeznek a tömbház lakói, az is igaz, hogy a mérnököt fejszével fenyegette Buna Gábor. Nem érti az ellenkezést, de talán van valós háttere is. Végül megegyezésre jutottak a kivitelezővel, hogy a kábeleket a tömbházak melletti sétány túlsó oldalán ássák a földbe.
Az Electro Precizia nagy volumenű munkát folytat Nagyborosnyó község településein. Villanyoszlopokat, vezetékeket cserélnek, a porták villanyóráit a kerítésen kívülre szerelik. Feldobolyban végeztek, most Nagyborosnyón a sor. Külön tételként kezelik a központi park környékét, a templom, az iskola, a polgármesteri hivatal, a tömbházak körüli részeket. Itt föld alá viszik a kábeleket – tájékoztatott Ilie Nicolae.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-01-13: Közélet - :

Leégett a kocsma

Egy fából épült kocsmaépület gyulladt ki tegnap hajnalban Szitabodzán. A katasztrófavédelem bodzafordulói egységei két járművel szálltak ki a helyszínre, és sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek a mindössze két méterre található lakóházra.
2017-01-13: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Jövőt hitelre?

Valami olyasmi történik most Romániában, mint ami Magyarországon zajlott az első Orbán-kormányt követő években, amikor a hatalomra került baloldali koalíció a jólét illúzióját próbálta megteremteni felelőtlen osztogatás révén egészen addig, míg pár év alatt az állam nyakig eladósodott, és Görögországhoz hasonlóan csődközeli helyzetbe került. Minálunk is a szocialisták kezdték el őrült tempóban osztogatni a pénzt anélkül, hogy felmérték volna, egyáltalán mennyi tartalék található még az államkasszában.