„Nyugodt szívvel mondhatom, hogy semmi olyant nem követtem el, ami miatt veszélyeztetve érezhetem a tisztségemet” – nyilatkozta a Maszolnak a bentlakásból kitett lány esetéről a székelyudvarhelyi Református Diákotthon lelkész-igazgatója, Dobai László, aki az intézményt működtető alapítvány kuratóriuma nevében terjedelmes állásfoglalást tett közzé a bentlakásban történtekkel kapcsolatban.
Az állásfoglalás szerint a médiában megjelenteknek nincs közük a valósághoz, az utcára kitett lány nem volt beteg, amikor a csendes napokról hiányzott, hanem Csíkszeredában tartózkodott egy versenyen, a kiköltöztetésről pedig jó előre tudomása volt a lány családjának. „Ha aznap délben a Székelyudvarhelyen tartózkodó édesanya (…) nem gondoskodott arról, hogy a lánya ne maradjon az utcán, akkor az egyébként pedagógus szülők felelősségtudatán el kell gondolkozni” – olvasható a közleményben.
Dobai szerint a székelykeresztúri diák és szülei egy előre kitervelt ügynek az eszközeivé váltak. „Ahol több mint 1200 ember huzamosabb időt töltött el, mindig lehet találni olyant, aki úgy érzi, hogy őt hátrány érte. De mi lenne, ha a Debreceni Református Kollégiumot is csak annak alapján ítélnénk meg, amit Móricz Zsigmond a Nyilas Misi szemszögéből bemutatott” – fogalmazott a lelkész a Maszolnak.