Néhány nappal 57. születésnapja előtt, január 13-án szívelégtelenségben elhunyt Udo Ulfkotte német újságíró, közíró, számos sikerkönyv szerzője. Halálával egy rettenthetetlen, bátor szószólót veszített el mindenki, aki alternatívát keresett a politikai és publicisztikai mainstream helyett – áll kiadója közleményében.
Udo Ulfkotte 1986-tól 2003-ig a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív lap külpolitikai rovatának munkatársaként dolgozott, majd szabadúszó publicistaként tevékenykedett. Leginkább a Megvásárolt újságírók, illetve A menekültipar című kötete révén ismert.
Udo Ulfkotte vitatott szerző volt, a munkásságával kapcsolatban megfogalmazott bírálatok mindenekelőtt iszlám- és idegenellenességre, valamint összeesküvés-elméletek terjesztésére vonatkoztak. Bírálták például azért, mert fellépett az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen nevű mozgalom egy 2015 elején tartott rendezvényén, amelyen hangot adott annak a véleményének, hogy az iszlamizálódás részeként rövidesen betiltják a sertéshúsfogyasztást a németországi óvodákban és iskolákban.
Udo Ulfkotte beszélt arról, hogy az érdekeltek évente rendezett titkos konferenciákon egyes háborúknak már azelőtt előkészítik a médiafogadtatását, hogy egyetlen katona a harcmezőre vonulna. Hangsúlyozta: a menekültáradat nem véletlen, a táborok lakóit évtizedek óta arra biztatják, hogy induljanak Európába, a menekültipar pedig cégszerű szervezet, amelyben sokan sokat keresnek. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.