És az sem lehet mentség, hogy az Óriáspince-tetőn akartunk ízelítőt nyújtani értékeinkből, hiszen minden lehetőséget meg kell ragadnunk a térség bemutatására, így a sportcsarnok kiállítóterét is. Mert abból, amit a teremben láttunk, jóval vonzóbbnak tűnik például Fehér megye: népviseletbe öltözött asszonyok kínálták ízlésesen tálalt, hagyományos ételeiket, és hogy a kirándulási lehetőségek után kutató, szórólapokat olvasgató látogató ne unatkozzék, hát meséltek is, az ottani tájról, a palacsinta készítési módjáról. Pedig Sepsiszentgyörgyön rendezték — és nem először — a turisztikai kiállítást, házigazdák voltunk, úgy rendezhettük volna be a csarnokot, hogy számunkra a legelőnyösebb legyen, minden szegletét kihasználhattuk volna — csak ötlet kellett volna, semmi más. A konferencián elhangzott előadások, a műhelybeszélgetések ugyanis minden bizonnyal hasznosak és tanulságosak, de lassan ideje lenne elmozdulni erről a szintről.

A szakmai beszélgetések mellett nem ártana például kidolgozni az egységes Székelyföld-képet, amelyet minden turisztikai kiállításon fel lehet mutatni, lehet reklámozni, hogy minél több emberhez jusson el a híre, és tudják, miért érdemes erre látogatni, mitől vonzó ez a térség. Mert amíg csak szegénységi bizonyítványunkat tudjuk felmutatni, a gazdasági élet potenciális húzóerejeként emlegetett turizmus csupán örökösen elszalasztott lehetőség marad.