Az Egyesült Államok távozó kormánya alá akarja aknázni Donald Trump megválasztott amerikai elnök legitimitását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában. Putyin azt követően beszélt erről, hogy fogadta Igor Dodon moldovai államfőt.
„Éles belpolitikai küzdelem tanúi vagyunk, noha az elnökválasztási küzdelemnek már vége, és az Donald Trump kétségtelen győzelmével végződött” – mondta az orosz vezető. Putyin szerint ennek a küzdelemnek több célja van, amelyek közül a legelső „a megválasztott elnök legitimitásának aláaknázása”. Mint mondta, függetlenül attól, hogy valóban így akarják-e, akik így cselekszenek, azok ártanak az Egyesült Államok érdekeinek, „és ez a kár hatalmas”. Szavai szerint olyan benyomás alakult ki, hogy az érintettek akár a kijevi Majdanon végbement tüntetésekhez hasonló megmozdulásokat rendezhetnek Washingtonban, így akarva megakadályozni Trump hivatalba lépését. „Másik céljuk, hogy megkössék a megválasztott elnök kezét, és ne hagyják beváltani a választások során tett bel- és külpolitikai ígéreteit” – hangoztatta Putyin.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.