Szorongva várták az idei tél első havazásait a kommandóiak. A tél kapujában még nem lehetett tudni, ki, miként fogja járható állapotban tartani a Kovásznával kapcsolatot biztosító útszakaszt. A pesszimizmus hiábavalónak bizonyult, a jelentős havazások ellenére az úton jó körülmények között lehet közlekedni.
Az út tulajdonosa, a kovásznai városháza a tél elején kapta újból kezelésbe a DC14 jelzésű kommandói szakaszt. Rövid volt az idő a téli karbantartási szerződés megkötésére, de a lehetetlennek tűnő feladatot – sok esetben fellebbezések miatti huzavona miatt késik az odaítélés – a polgármesteri hivatal teljesítette. Egyedüli jelentkezőként egy bodoki cég nyerte el liciten a szolgáltatás elvégzésének jogát – a korábbi években felfogadott bodzafordulói vállalkozás tavaly nem érdeklődött.
Kezdőként is jól teljesít az út karbantartója. A havat eltakarították, az utat csúszásgátlóval megszórták. Az emelkedőkre, éles kanyarokba még több homokot hullattak, odafigyeltek, hogy a szűkebb helyeken is tágas részeket alakítsanak ki, ahol könnyedén elfér egymás mellett akár két teherautó is.
A tavasz érkezésével tovább kívánják javítani az út állapotát – mondta el érdeklődésünkre Gyerő József polgármester. Már korábban kaptak a megyei tanácstól 300 ezer lejt, ezt korlátok megerősítésére, újabbak telepítésére, sáncok, átereszek karbantartására fordítják – ismertette Gyerő. Ugyanakkor elkészítik az út széles körű felújításának dokumentációját, hogy pályázatot nyújthassanak be az Országos Helyi Fejlesztési Programban. A megyeháza is segítséget ígért az útszakasz felújításához, karbantartásához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.