Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét – közölte az ellenzéki párt elnöke tegnap.
Molnár Gyula azt mondta, az elnökség teljes körűen felhatalmazta Szeged szocialista polgármesterét arra, hogy folytassa le azokat a tárgyalásokat, amelyek a jelöltállításban, a tartalmi kérdésekben szükségesek a következő parlamenti választáson történő győzelemhez. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, 2017 a válaszok éve lesz: választ kell adniuk arra, hogyan és miképpen lehet leváltani a kormányt. Botka László kifejtette, a napokban programot hirdet, a kapott felhatalmazással felelősségteljesen kíván élni. Azon a véleményen volt, hogy a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.