Sikeres program civil kezdeményezésből

2017. január 20., péntek, Nyílttér

Háromszék több mint tíz településén tizenhét mellrákos betegnek juttatott mellprotézist a sepsiszentgyörgyi Együtt a mellrák ellen támogatócsoport, és huszonegy speciális melltartót osztottak szét a Bethlen Gábor Alaptól 2016-ban kapott támogatásból. Egy németországi szervezet révén még öt sorstársuknak nyújtottak segítséget.


Az Együtt a mellrák ellen támogatócsoportot Incze Zita indította 2015 januárjában a Kovászna Megyei Vöröskereszten belül. A kálnoki daganatos beteget öt éve műtötték, azóta nagyon sok sorstársának adott tanácsot, a kéthetente tartott találkozókra pedig szakorvost, pszichológust, reflexológust, gyógytornászt hívott meg, hogy az érintettek tisztában legyenek lehetőségeikkel, a kapott információk segítségével teljesebbé tegyék életüket. Csoportjuknak tizenkét éve műtött tagja is van, Sepsiszentgyörgyön tizenhat-tizennyolc mellrákos jár a találkozókra, a tavaly indított baróti csoportba tizenketten látogatnak el rendszeresen.
A Bethlen Gábor Alapnál elnyert 600 ezer forintos támogatásból említett eszközök beszerzésén és szétosztásán kívül szórólapokat készítettek a mellrákszűrés fontosságáról, és más úton is terjesztették a betegség korai felismerésének jelentőségét. A civil szervezet elsősorban azoknak segített mellprotézissel, akik az egészségbiztosító pénztár révén nem jutottak hozzá az eszközhöz vagy nem tudják megvásárolni. 2015-től teszi lehetővé törvény a mellprotézis értékének megtérítését, melltartóval együtt 410 lej értékben, aki drágábbat választ, a különbséget ki kell fizetnie. Háromszéken tavaly az egészségbiztosító pénztár az igényeknek megfelelő ütemben nyújtott támogatást mellprotézishez, de nem minden érintett használja ki a lehetőséget, valamint az is előfordul, hogy a protézis hamarabb megrongálódik, és jogszabály szerint a mellműtéten átesettek háromévente csak egyszer kaphatnak ingyen eszközt.
Kovászna megyében évente hetven-nyolcvan új melldaganatos esetet jegyeznek, közel nyolcszázan szerepelnek a nyilvántartásban, hetven körüli azok száma, akik melleltávolításon estek át.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-01-20: Magazin - :

Molylepkét neveztek el Donald Trumpról

Egy különleges „hajviseletű”, apró molylepke lett az első élőlény, amely Donald Trump megválasztott amerikai elnökről kapta a nevét. A Neopalpa donaldtrumpi nevű állatot Vazrick Nazari kanadai kutató fedezte fel Kaliforniában.
2017-01-20: Nyílttér - :

Fogadd el, fogadj el

Ötödik alkalommal szervezi meg a Fogadd el, fogadj el integrációs, ismeretbővítő projektet a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a sepsiszentgyörgyi Philadelphia Pro Familia Support Egyesülettel együttműködve, az Írisz Házzal és a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvánnyal partnerségben. A 2016. november elsejétől 2017. április elsejéig tartó programnak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium VI. B. osztálya ad otthont.