Porcsalmi Bálintot jelölte az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségére Kelemen Hunor szövetségi elnök. Kinevezéséről a Szövetségi Képviselők Tanácsa dönt január 28-án. A tisztség Kovács Péter ügyvezető elnök két héttel ezelőtti lemondásával üresedett meg.
Kelemen Hunor elmondta: Porcsalmi Bálint 17 éve lát el különböző feladatokat a szövetségben, sok területen megfordult, és – az elnök értékelése szerint – minden feladatát a rá jellemző maximalizmussal, szorgalommal és alázattal végezte el. De nemcsak Erdélyben, a romániai politikai térben tevékenykedett, hanem az elmúlt években jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett tanácsadóként és trénerként. Tucatnyi párttal, politikussal és jelölttel dolgozott Kelet-Közép-Európa számos országában, valamint Afrikában és Ázsiában is.
Az RMDSZ elnöke azt várja el a leendő ügyvezető elnöktől, hogy a két évvel ezelőtt meghirdetett „újratervezés” koordinátora legyen, segítse annak teljes körű megvalósítását, tovább erősítse a szövetség és a romániai magyar közösség kapcsolatát, bátor kiállással képviselje a magyar emberek érdekeit. Az elvárások között említette azt is, hogy a célokat az RMDSZ szervezetének innovatív és hatékony működtetésével valósítsa meg.
A 36 éves Porcsalmi Bálint Kolozsváron született, Zilahon végezte középiskolai tanulmányait, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett politológusi diplomát. Az elmúlt 17 évben az RMDSZ valamennyi választási kampányában részt vett, előbb szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig tanácsadóként. Porcsalmi 2001 és 2003 között az RMDSZ ügyvezető elnökségének ifjúsági előadója, 2003 és 2005 között a szórványért és szociális kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke, 2005-től 2007-ig Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter kabinetfőnöke, 2007-ben a távközlési minisztérium államtitkára, majd az RMDSZ ügyvezető elnökének tanácsadója, később a művelődési tárcát vezető Kelemen Hunor kabinetfőnöke volt. Hét éve az amerikai International Republican Institute trénereként politikai kommunikáció, szervezetépítés és kampányszervezés témakörben tart nemzetközi előadásokat, képzéseket, közel negyven politikai szervezet vezetőivel, tagjaival dolgozott együtt.