Buszbalesetet szenvedtek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai péntek éjszaka az olaszországi Verona közelében. A balesetben tizenhatan – öt felnőtt és tizenegy gyermek – életüket vesztették. A tegnap délutáni jelentések szerint két utas állapota kritikus, négyé pedig súlyos. Tizenketten sérülések nélkül vészelték át a balesetet.
A franciaországi sítáborból hazafelé tartó busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt. A hivatalos adatok szerint 54 utas – köztük felnőtt kísérők – és két sofőr volt a buszon, de információk szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból.
Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók az autóbusz roncsai közül – közölte az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti. Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.
A rendőrségi forrásra hivatkozó hírügynökségi beszámolók szerint az égő buszból a hátsó ablakokon keresztül tudtak többen kimenekülni. Említést tettek arról, hogy egy testnevelő tanár segített menekülni sokaknak, vissza-visszatérve a buszba, ő a hátán szerzett sérüléseket. Önfeláldozóan vett részt a mentésben az iskola történelemtanára is, aki több gyermek életét mentette meg. Szintén hősként írnak arról a diákról, aki nem élte túl a balesetet, de önfeláldozásával sok társa életét menthette meg.
Tegnap két súlyos sérült kivételével minden túlélő hazatért Magyarországra, az áldozatok azonosítása azonban még napokig eltarthat.
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította.