Újabb Ãrásbeli fordulót kér a Székely Nemzeti Tanács az Európai Unió BÃróságától azon perben, amelyet az Európai Bizottság ellen indÃtottak, miután ez utóbbi testület elutasÃtotta polgári kezdeményezésük bejegyzését. Izsák Balázs SZNT-elnök úgy vélekedett: miközben Romániában pereket nyernek a hatóságok ellen, ami annak a jele, hogy a hazai igazságszolgáltatás európaibb lett, a brüsszeli intézmények ezzel szemben balkanizálódnak.
Mint ismert, az SZNT 2013-ban akart élni az európai polgári kezdeményezés lehetÅ‘ségével. A Kohéziós politika a régiók egyenlÅ‘ségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért cÃmű polgári kezdeményezésüket székelyföldi, magyarországi, felvidéki, katalóniai, baszkföldi, svédországi, ausztriai, hollandiai, belgiumi és németországi polgárok nyújtották be. Lényege, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg a szomszédos térségektÅ‘l. Az Európai Bizottság azonban elutasÃtotta a kezdeményezés bejegyzését arra hivatkozva, hogy nincs hatásköre a nemzeti kisebbségeket érintÅ‘ ügyekben. Ezt az érvelést azonban Izsák Balázsék nem fogadták el, és pert indÃtottak az Európai Bizottság ellen.
A perbe beszállt Görögország, Szlovákia és Románia az Európai Bizottság oldalán, illetve Magyarország és Kovászna Megye Tanácsa az SZNT mellett. Az Európai BÃróság tavaly az Európai Bizottság számára kedvezÅ‘ döntést hozott – ezt azonban megfellebbezte az SZNT, és erre a beadványukra az Európai BÃróság nemrégiben küldte ki az érintett feleknek a per résztvevÅ‘inek válaszát. A vaskos, majdnem 600 oldalas iratcsomó tartalmazza a perben részt vevÅ‘ felek álláspontját – Izsák Balázs azonban úgy véli, az Európai Bizottság, Szlovákia és Románia érvelésében sok a csúsztatás, ferdÃtés, valótlanság, ezért újabb Ãrásbeli fordulót kértek, hogy mindezeket cáfolhassák. Az Európai BÃróság vagy elfogadja kérelmüket, és akkor lehetÅ‘ség lesz mindezeket kifejteni, vagy elutasÃtja, és Ãtéletet hoz az ügyben – ismertette a fejleményeket pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs.
Azt is elmondta: RomániáÂban rendre nyernek pereket állami hatóságok, intézmények ellen, ami azt bizonyÃtja, hogy a hazai igazságszolgáltatás európaibbá lett, a brüsszeÂli intézmények esetében ennek fordÃtottja az igaz, mintha azok balkanizálódnának. MinÂdenesetre azt tervezi, hogy az eljárás végén a per teljes anyagát elérhetÅ‘vé teszi a nyilvánosság számára.