Andrei Dósa is, Robert Elekes is még iskolás korában kezdett verseket írni, anyanyelvén. Dósa hosszabb ideig próbálkozott a magyar nyelvvel, közölni is próbált, a Brassói Lapoknál azonban nem részesültek kedvező fogadtatásban versei. Elekes – aki már bonyolultabb etnikai múlttal rendelkezik: anyja román, apja félig német, félig magyar, gyerekkorában fele apă, fele víz alapon keverte a három nyelvet – viszonylag hamar abbahagyta a magyar és angol nyelvű versírást, a poétikát ellenben német nyelven folytatta – mint mondta, csupán pragmatikus meggondolásból, hiszen neki nem a nyelv és nem is az etnikum határozza meg hovatartozását. Német nyelven írott verseit közölni kezdték, aztán mégis azt ajánlották neki, inkább írjon románul.
Irodalmi pályára állásukban fontos volt találkozásuk a néhai Alexandru Musina indította brassói költőiskolával: tulajdonképpen mindkettőjüket azért érdekelte ez az irodalmi csoportosulás, mert Brassóban nem volt más lehetőségük költészetről tanulni. Így hát román nyelven alkotnak és közölnek: Dósának három, Elekesnek egy verseskötete jelent meg ez idáig.
Érdekes módon azonban egyikőjük sem szakított a magyar nyelvvel. Dósa fordít magyarból románra (és saját verseit magyarra), Elekes meg azt mondta, fog még magyar nyelven verset írni. Sőt – bár mindketten akcentussal beszélik –, ragaszkodnak is a magyar nyelvhez, Dósa meg kimondottan fájlalja, hogy amióta Bukarestben él, sokat felejtett anyanyelvéből. Kötődésüket a magyar nyelvhez a sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozón is bizonyították: verseiket románul és – amelyikről volt – magyar fordításban is felolvasták.