Január 30. és február 8. (délelőtt) között a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában lehet elővételben megvásárolni a két hét múlva kezdődő női kosárlabda Román Kupára és az azt követő All Star-gálára érvényes bérleteket – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rusz István, a Sepsi-SIC menedzsere.
Az eseményen bemutatták a két rendezvény hivatalos logóját, arculatát, illetve a nyolcas döntő hangos kedvcsinálóját.
A február 8–12. között sorra kerülő ötnapos kosárlabdaünnepre a bérlet ára 50 lej, s ha ezek nem fogynak el, a Szabó Kati Sportcsarnoknál 20 lejes napijegyet is lehet majd vásárolni. Várhatóan 1200 ülőhelyet alakítanak ki a sportcsarnokban. A szezonbérletek nem érvényesek erre a két eseményre, s a három év fölötti, nem ölben ülő gyerekeknek is kell bérletet vagy napijegyet venni – tudtuk meg a menedzsertől.
A sportvezető azt is elmondta, a kosárlabda-szövetség még nem döntött arról, hogy melyik tévéadó fogja közvetíteni a tornát és a gálamérkőzést. – Amennyiben a szövetség nem tud megegyezni a meccsek közvetítéséről, megpróbálunk mi egyezkedni egy tévétársasággal, vagy maradnak a már jól bejáratott Youtube-s csatornák, ahol élőben közvetítjük meccseinket – tette hozzá Rusz.
További részletekkel még visszatérünk. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.