A Saul fiát díjazta a Svéd Filmintézet

2017. január 25., szerda, Magazin

Először nyert magyar alkotás a svéd nemzeti filmdíjak átadóján: idén a Saul fiának ítélték oda a legjobb külföldi film díját – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
 

 

Több mint másfél évvel a Saul fia cannes-i világpremierje után még mindig világszerte méltatják Nemes Jeles László Filmalap-támogatással készült első mozifilmjét. Stockholmban, a Cirkus arénában adták át a nagy presztízsű svéd nemzeti filmdíjakat. Az elismert szakemberekből álló zsűri évről évre 19 kategóriában díjazza az előző évben svéd mozikban bemutatott filmeket az 1964-ben alapított Guldbaggen-díjakkal. Az idegen nyelvű alkotások kategóriájában a Saul fia mellett a német Maren Ade Toni Erdmann és a török-francia Deniz Gamze Ergüven Mustang című filmjét jelölték a díjra.
Ezt a svéd filmdíjat korábban olyan alkotók is megkapták, mint a Dardenne-fivérek, Michael Haneke, Asghar Farhadi, Ang Lee, Pedro Almodóvar, Lars von Trier és Woody Allen.
A hétvégén a brit Kritikusok Köre az Év rendezője díjjal tüntette ki Nemes Jeles Lászlót Londonban. A Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) az idegen nyelvű filmek kategóriájában jelölte díjra a Saul fiát. A világszerte nagy figyelemmel kísért BAFTA díjkiosztó gálát február 12-én tartják a londoni Royal Albert Hallban, amelyen Nemes Jeles László rendező, valamint a film két producere, Sipos Gábor és Rajna Gábor is részt vesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-01-25: Magazin - :

Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

A magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen adták át vasárnap este Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított elismerést Márton Evelin író, Berszán Zsolt képzőművész és Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész kapta.
 
2017-01-25: Magazin - :

Február végéig várják a pályázatokat (Magyar kultúra és oktatás)

A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi személyeknek mintegy egymilliárd forint értékben – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón tegnap Budapesten.