Kommandó helyi tanácsa múlt heti soros ülésén elfogadta a Horn Dávid Általános Iskola biztonságossá tételéhez és a szerkezeti szakértői véleményezés elkészítéséhez szükséges költségelőirányzat-tervezetet. A pénzt a tavalyi költségvetési többletből biztosítják. Ez csak az első lépés, sok bürokratikus buktatón kell túljutniuk a kommandóiaknak, hogy őszre kész lehessen az új iskola. Jó hír, hogy a megyei tanács gyorsított eljárással bocsátja ki a szükséges engedélyeket. „Szívügyünk az iskola, és ez lüktető erőt ad nekünk. A megyeháza részéről is biztosítottak, hogy odafigyelnek Kommandóra ahhoz, hogy szeptember 15-ig modern iskola épülhessen” – fogalmazott a gyűlésen Kocsis Béla polgármester.
Egy kovásznai vállalkozás már megkezdte a munkát a romok között. A még álló, veszélyes épületdarabokat lebontják, a megmaradt tetőrészt elszigetelik, hogy a szél és a hó ne okozzon további károkat. Az udvarról eltakarítják az üszkös maradványokat, hogy a gyerekek biztonságát szavatolhassák.
Szűkösen, de megvannak
Mindeközben folyik a tanítás. Az épen maradt iskolarészben szűkösen vannak ugyan, de mivel több osztály működik összevonva, nincs gond a tanítással. Az előkészítő osztályt a polgármesteri hivatal épületében lévő óvodába költöztették, a kémialabort is osztályteremmé alakították, a korábban vetítésekre használt teremben ugyancsak oktatás folyik, az idegennyelv- és vallásórákat pedig a sportcsarnok egyik öltözőjében tartják. Így pótolták a tönkrement osztálytermeket – számolt be a változásokról Tóth József testnevelő tanár. A tanári kar a maga során a titkársággal, a könyvelőséggel oszt meg egy termet. Nehezebb a felkészülés az órákra, nincs lehetőség lazítani az oktatás szüneteiben. Új iskola, új tanári, de legalább egy illemhely kellene – mondták a tanárok félig viccesen az egyik szünetben. Igényük megalapozott, most csak a sportcsarnok illemhelyét használhatják, és az jó pár percnyi járásra van az iskolától. A kommandói fagyos napokon tanároknak és gyerekeknek egyaránt megerőltető ez a naponta többszöri kényszerséta.
A gyerekeket megviselték a történtek, de gyorsan túltették magukat a tragédián. Már a tüzet követő napon ott voltak az iskolában, segítettek berendezni az új termeket. Tanulási eredményeik pedig jók – értékelte Derzsi Piroska magyar szakos tanárnő. Kitűnően helytállnak a nyolcadik utáni vizsgákon, jó eredményeket érnek el tantárgy- vagy szavalóversenyen. Aki tovább akar tanulni, az megkapja a szükséges felkészítést. Igaz, vannak olyanok is, akik nyolcadik után a munkát választják, de ott is megállják a helyüket – számolt be a kommandói helyzetről Derzsi Piroska. Az külön elégtétel a kommandóiaknak, hogy iskolájuk tantestületében csak két pedagógus nem helybeli. Büszkén mondták a tanárok: nemcsak a Horn Dávid Általános Iskolában, hanem más tanintézményekben is oktatnak Kommandóról elszármazottak, az iskola padjaiból orvosok, fogorvosok, lelkészek kerültek ki.
Megszervezik a hagyományos síversenyt
Az iskola mindennapjai megváltoztak a tűzvész után, de a hagyományokhoz tartják magukat, így február folyamán, valószínűleg a vakáció idején megszervezik a szokásos év eleji síversenyt – tudtuk meg Tóth Józseftől. Annak ellenére, hogy a községházán úgy döntöttek, idén nem tartják meg a hó ünnepét – tesszük hozzá. Nem az anyagiak miatt, de úgy érzik, most megnyugvásra, pihenésre van szükségük – tudtuk meg korábban Kocsis Bélától. Sokan tudnak sízni a kommandói gyerekek közül, akinek nincs saját felszerelése, az iskolától is kaphat kölcsön – igaz, nem a legmodernebb sílécek vannak raktáron. (Zárójelben jegyezzük meg: a tüzet követően a sajtóban sokat lehetett olvasni arról, hogy sporteszközök is odalettek. A kár azonban a Fenyves focicsapaté, a száradni tett mezek, cipők égtek el a lángokban.) Az év elején már voltak „taposni”, havat tömöríteni a Laur-hegy oldalában lévő sípályán, remélik, a versenyre a felvonót is üzembe helyezik. Korábban a téli időszakban a heti két sportórát egymás utánra időzítették, így volt idő kimenni a gyerekekkel a sípályára. Most azonban az órarend ezt nem teszi lehetővé – mondta a sporttanár.
Gyűlnek az adományok
A tragédiát követő napokban tapasztalt fellendülés nem csökkent, folyamatosan gyűlnek az adományok, pénzbeli vagy anyagi felajánlások. A megyei tanács gyorssegéllyel nyújt támogatást a kommandói községházának.
A Kommandóért Egyesület számlájára (lejben a RO10BTRLRONCRT0288651301, euróban a RO57BTRLEURCRT-0288651301, forintban a RO70-BTRLHUFCRT0288651301 számlára lehet adományt utalni) eddig 12 ezer lej, 690 euró, 320 ezer forint érkezett – számolt be Opra Béni Béla iskolaigazgató. Kommandón készpénzben több mint 20 ezer lejt, 200 eurót, 100 ezer forintot adtak át az iskola megsegítésére. A máshol élők mellett a kommandóiak is nagylelkűen adakoztak, volt, aki nyugdíjából vagy akár szociális segélyéből adott pénzt. A magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül ötmillió forintos támogatást ígért. Erre pályázatot kell készíteniük, ami nem egyszerű, mert a hazaitól nagyban különbözik a magyarországi pályázati rendszer – jegyezte meg az igazgató. Józsefváros önkormányzata kétmillió forintot adományoz, de sorra érkeznek a további felajánlások. Könyveket, szemléltetőeszközöket, táblákat, egyéb felszereléseket szánnak az iskola megsegítésére.
Tegnap az igazgató 3590 lejnyi adományt vett át Bancea Gábor sepsiszentgyörgyi lelkipásztortól, a pénzt a Gyöngyvirág utcai református egyházközség adta össze.
Sokan dolgoznak azon, hogy helyreálljon az élet a kommandói iskolában – értékelte Opra Béni Béla.
Könyvek az iskolának
Csatlakozott múlt héten a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség a sepsiszentgyörgyi román színház által kezdeményezett Ingyenkabát, illetve Egy könyv Kommandónak segítőakciókhoz. A felügyelőség székhelyén téli ruházatot gyűjtöttek a rászorulóknak, valamint több száz könyv is beérkezett a személyzettől. Utóbbiakat a kommandói iskolának adományozták. A katasztrófavédők a színháztól is átvették és pénteken eljuttatták az iskolának az oda adományként beérkezett köteteket. A leégett iskolakönyvtár nagyjából kilencezer könyvvel rendelkezett, ezek mind megsemmisültek, a mostani kezdeményezés nyomán négyezret már sikerült pótolni. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.